Azért teszek egy bátortalan kísérletet. Mit kockáztatok? Legfeljebb ez sem sikerül.
A két történetet Sándor György emblematikus Egyenlő pályák, egyenlő esélyek sztorijával vezetném fel, amire remélhetően jól emlékszem: „Ki a mellet, be a hasat, elnézést fiam, te lány vagy!”
Jöjjön tehát az első sztori, amiben egy internetes újság kérdésére, ki tudja-e majd a Napi Gazdaság váltani a Magyar Nemzetet, Gulyás Gergely, a Parlament kormánypárti alelnöke azt válaszolta:
„Meglátjuk… a sajtószabadság a sajtótermékek közötti versenyt is magában hordozza”.
Én miután hetente beszélgethetek a képviselőúrral rádióműsoromban, megkérdeztem: tudja-e, hogy a nyomtatott sajtó az állami hirdetések nélkül valószínűleg életképtelen lenne hazánkban? Sejtette. Erre azt tudakoltam, hogy szerinte versenyhelyzet-e, ha az eddigi egyetlen, kormányközeli napilaptól elveszik az állami támogatást, és/hogy azt egy új szereplőnek adják? A válasza ekkor is igen volt. Erre emelt hangon – ha én komolyan veszem, vegyen ő is engem! – arra kerestem feleletet, hogy mi van, ha nem egyenlőek az indulás feltételei, amire azt mondta: akkor az egy ilyen verseny.
Magyar táj, magyar ecsettel.
A második sztori nem jöhetett volna létre, ha múlt hét szerdán nem ül össze az új összetételű elnökség – egyebek közt Nyilasi Tiborral és Török Gáborral – dr. Csányi Sándor vezetésével a labdarúgó szövetség székházában, ahol egy olyan döntést is hoztak, miszerint
„a 2015-2016-os idénytől a támogatások jelentős részét, közel egyharmadát, csak azok a csapatok kaphatják meg, amelyek legfeljebb hét nem hazai nevelésű játékost alkalmaznak a keretükben. A központi források elosztásánál további előnyt élveznek, akik legfeljebb három nem hazai nevelésű labdarúgót, illetve legalább egy (a következő idénytől kettő) 20 éven aluli hazai nevelésű futballistát szerepeltetnek a kezdőcsapatukban a bajnoki mérkőzéseken. A nemzetközi kupákban induló csapataink 7 helyett 10 nem hazai nevelésű labdarúgót szerződtethetnek, és 3 helyett 5 nem hazai nevelésű futballistát szerepeltethetnek a kezdőcsapatban”.
Ezt a szerintem bornírt döntést Ifjabb Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója kifejezett örömmel üdvözölte a Nemzeti Sport pénteki számában. Kérdésre, nem tisztességtelen vagy legalábbis versenysemlegességet csorbító, ha az NB I-ben az egyik klub több légióst alkalmazhat büntetlenül, mint a másik, azt válaszolta,
„nem, mert a magyar futball egyetemes érdeke, hogy eredményesek legyenek az európai kupaszereplő klubok. A kupaszereplők kiléte pedig minden évben változhat, lehet, legközelebb nekünk kell, illetve érdemes limitálni a légiós kontingenst… a helyzeti előny most valóban az övék, és másik három európai indulóé”.
Magyar táj magyar ecsettel 2.0.
Mondják, de inkább írják meg őszintén, csak az én szememet szúrják ezek a történetek? Ezen az alapon nem lenne-e érdemes a bokszban hazai versenyeken a külföldi pehelysúlyúakat magyar nehézsúlyúakkal összeereszteni? Végre mindenben mi nyernénk, csak ne mérjenek köbcentit, ne mérlegeljenek, és maradjanak el a doppingvizsgálatok is.
Lehet, hogy nem lejt a pálya, csak én látok rosszul? Ha így volna, és Önök tudnak olyan vízszintmérő vagy mérleg létezéséről, amivel objektíven, tehát pártsemlegesen, származásra való tekintet nélkül leellenőrizhetőek most tett megállapításaim, kérem, adják meg a címet. Mert akkor holnap odarohanok, és megveszem. Hogy miért nem most, azonnal? Mert ma vasárnap van.
