Előzetesen szeretném leszögezni, hogy fogadatlan prókátor vagyok. És azt is, hogy soha nem voltam Kokó-szimpatizáns, vagy Kokó-közeli médiamunkás. Nem a barátom, soha nem volt, de azért – azt hiszem – kölcsönösen kedveljük egymást, még ha nem is beszéltünk az elmúlt 3 évben. Nem követtem a pályafutását, sportolói múltját is kevéssé, bár az eredményeivel és kvalitásaival tisztában voltam. Egy megrázó dolog hagyott nyomot bennem, ami szinte nekem is fájt, pedig akkor még nem is ismertem személyesen, nevezetesen, hogy kisfia szemtanúja volt kiütésének. Igazából a gyereket sajnáltam.
Mindezt azért tartottam fontosnak hangsúlyozni, hogy ne érhessen az a vád, hogy részrehajló vagyok és mosni próbálom a haverom szennyesét. Ez utóbbi eleve eszembe se jutna, otthon is hidegrázást kapok a mosógép látványától, pláne, ha eszembe jut, hogy még teregetni is kell.
Forrás: MTI
Azért ragadtam klaviatúrát, mert károsnak tartom azt a folyamatot, amit Kokó színvallása indított el. Kommunikációs tanácsadóként nem tanácsoltam volna neki, hogy hozza szóba fideszes vagy éppen nem-fideszes múltját, mert minden kimondott szónak súlya van és ez a súly nagy teherré válhat, de ő valamiért szükségét érezte, hogy beszéljen erről, és meg is lett az eredménye. Hitelesebb lett volna, ha utólagos magyarázatai nem kifakadásnak hatnak, hanem eleve beleszövi a beszélgetésbe. Akkor igazán nem lehetett volna pálfordulással vádolni, hanem lehetett volna a lényegre koncentrálni.
Mert a lényeg az, hogy megszólalt. Senki nem kényszerítette arra, hogy kritikai észrevételeket tegyen a kormányzati kommunikációról vagy a kormányzásról magáról, ő mégis megtette. Akkor, amikor ez még egyáltalán nem veszélytelen. Hisz jól látjuk, hogy lesz barátból egyik pillanatra kegyvesztett ellenfél, sőt ellenség és ez milyen egyéb következményekkel jár. Nem hinném, hogy Kokónak ne lenne vesztenivalója. Ő mégis felemelte a szavát valami ellen. Ezért nem járna neki tisztelet?
Ha másért nem, hát legalább azért, hogy legyenek követői. Olyan közszereplők, akik merik vállalni a véleményüket, mert az ő hangjuk nélkül nem lehet változásban reménykedni. És itt nem feltétlenül kormányváltásra gondolok. Sokkal inkább arra, hogy a mindenkori politikusi gárda, és szándékosan nem használom az elit szót, tisztelet a kivételnek, megértse, hogy büntetlenül nem lehet szónokolni, törvénykezni, végrehajtani, osztogatni és fosztogatni. Ehhez viszont kellenek a szavak.
Én úgy emlékszem, azon a bizonyos tribünön nem csak Kovács Kokó István ült. Az ő szidalmazása helyett nem lehetne a többiek hallgatását számon kérni?
