Egy bemondót azért pofozott fel egy ismeretlen Balatonfüreden, mert nem tetszett neki az új állami hírcsatorna, erre püff neki, szembe jön vele valahol az MTV egyik jól beazonosítható arca, ez kihozza a béketűréséből, felforr a vére, és bírálata kontrollálatlan testi fenyítésben realizálódik, mert felismerni, és ütni, valószínűleg egy pillanat műve volt. Hogy Borsa Miklós milyen nyaklevest kapott, és mi volt hozzá a kísérő szöveg, csak mások elmondásából sejthető, mert a bemondót annyira megviselték a történtek, hogy ezt követően nem állt ki a nyilvánosság elé. Beteget jelentett.
Az ügy nagy port kavart, miközben még az MTV új programjainak legádázabb ellenségei sem helyeselték, ami történt. Mindnyájan azt üzenték: nem szabad összetéveszteni intézményt annak egyik szereplőjével. Nincs olyan jogos düh, ami egy „érintett” elpáholásával járhatna.
Borsa hallgatott, feljelentést helyette a főnöke, konkrétan: az MTVA vezérigazgatója tett. Hogy jól cselekedett-e, nem tudom. A kisebb gond, hogy ez jogilag megengedhető volt-e.
Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy tisztában volt-e közben azzal Szabó László Zsolt, hogy közvetve ugyan, de a beosztottját miatta érte támadás. Igen, miatta.
Mert, amíg Borsa egy önállótlan humán faktora, egy felolvasója, egy beszélő cégére, addig a vezérigazgató – ugyan beazonosíthatatlanul, vagy inkább felismerhetetlenül – a lelke a megújult „állami” televíziónak. Egyszerűbben szólva: Szabó László Zsoltról tudom, hogy neki tetszik, ami ma a közszolgálati tévében zajlik, mert nyilatkozott róla, addig utóbbi „csak” teszi a dolgát. A véleményére a kutya sem kíváncsi, hogy a hírekbe bekerülhessen, ahhoz fel kellene vállalnia a különvéleményét. Már, ha van neki olyan. Belső háborgását azonban mostanáig pórázon tartotta, ahogy kenyéradó gazdája őt.
Vitray Tamás szerint, aki felülkerekedik, alulmarad. A második történet sem őt igazolta.
Fotók: MTI
Fáy Miklóst, a kritikust, Borsával szemben „csak” verbális támadás érte. Egyik bírálata olyannyira kiakasztotta a magyar zenei élet egyik fontos szereplőjét, Rácz Zoltánt, az Amadinda vezetőjét, hogy klaviatúrát ragadott. Internetes bejegyzése hadüzenet volt: konkrét testi fenyítést ígért be, miközben megalázó megjegyzéseket tett az ítészre. Ez a szöveg csak fékezett habzást szült. Nem váltott ki Blikk címlapot, csak icipici hümmögést. Egy kis “hát ez túlzás volt”, meg egy kis “azért megérdemelte”.
Én naivan, azt hittem, hogy minimum elmarad ezt követően a Muzsikás együttessel való közös koncertje az Amadindának – rosszabb esetben feloszlanak –, ha már addig nem szakadt le semmilyen plafon, de tévedtem. Fáy szabad szellem, státusz nélkül több helyen is publikál, ezeknek azonban sem print, sem internetes felületén nem jelent meg tudtommal semmi érdemleges: nem védelmezték, igaz nem pártfogolták jó nevű támadóit sem. Fáy Bolgár Györgynél szólalt meg a Klubrádióban. Hogy jól tette-e, vagy rosszul, döntsék el, mert hát mégis ez volt az a szakmai és emberi olaj a tűzre, ami Fischer Ivánban – a magyar zenei élet egyik jeles nagykövetében – addig passzívan égett, és aki emiatt ragadta üstökön az alkalmat, hogy mindkét emberen – igaz, más-más okból – elverje a port.
Én semmihez sem értek. A zenéhez sem. Másfél évtizede abból élek, hogy egy képzelt árbockosárból jelentek a világ elém táruló jelenségeiről valódi rádióhallgatóimnak a tévedés kockázatával. Ködben a megérzéseimre, a belső hangomra hagyatkozom, ami most azt mondja: nincs olyan igaztalan bírálat, aminek következtében valakit szabad lenne megverni. És nincs olyan krakélerség, aminek következtében etikusan, szakmára hivatkozva ki lehet állni valaki mellett, aki testi fenyítést ígér be másnak a véleménye miatt.
Apámat idézve: nincs olyan Isten, most azonban mintha mégis lenne.
A megosztó személyiségek azért szólítják meg az embereket, mert van bennük valami irigylésre méltóan vállalhatatlan. Fáyt nem kell szeretni. Írásaiban valószínűleg gyakran téved, sőt, sebeket oszt.
De! Hölgyeim és Uraim!
Ha nem vennék észre ez itt és most baráti tűz, kár lenne tőle hazánk tiszteletreméltó nagyjainak elvéreznie.
Uff! Én szóltam.
A tévedés kockázatát persze most is fenntartom.
