Megyek vásárolni, nem a CBA-ba, nem a kormány stratégiai partnerének üzletébe, hanem egy idegenszívű boltba, oda, ahol csinos, jól öltözött lányok ülnek a pénztárban, akik a vásárlóknak kokárdát ajándékoznak. Szombat van, vége a hétnek, hat ismerőssel futok össze, mindegyik mosolyog, na, te is előre vásárolsz? Holnap nem lesznek nyitva, vegyél elég kenyeret! Ez van, mondja a másik, ha nem lesznek nyitva vasárnap, kapkodunk szombaton. Ezt a mocsok bandát, súgja a következő, még azt is ők akarják eldönteni, hogy én mikor vásároljak, hogy nekem mikor legyen időm arra, hogy begyűjtsem a konyhára valókat. Na, ezt írd meg, mondja tejtermékeknél pakolászó utcabeli ismerősöm, akárkivel beszélek, azt látom, mind-mind szétdurran a méregtől. Már a pénztár előtti sorban mondja egy kopaszodó pasas, most hallottam, hogy bezzeg a CBA hosszabbított nyitva tartással fog üzemelni vasárnaponként. Mindenki sugárzik az örömtől, gondolom, ez a sugárzás Pakson még inkább látszik majd, ha a Paks kettő meglódul, Magyarország jobban teljesít, a rezsicsökkentés üdévé varázsolja az arcokat, a nyugdíjasok ráncai kisimulnak. Az „aki nem dolgozik, ne is egyék” új értelmet kap: aki szombaton nem vásárolt kenyeret, nem is fog enni, vagy ha enni akar, muszáj elmenni a CBA-ba, mert náluk nem számít, hogy vasárnapi műszakra kötelezik a szerencsétlen konzervatív, sejthetően templomba járó dolgozókat, a CBA kizsigerelheti a melósait, elvégre nemzeti érzelmű tulajdonosa van, vagy mi a szösz.
A köröttem morgolódó vásárlók, ismerősök, haverok boldogan vágják zsebre az ajándék kokárdát, már ezért megérte bejönni, legalább van valami, ami az elrabolt szabadságra utal. Hogy föltűzik-e majd, és ha igen, akkor elmennek-e valami megemlékezésre, nem tudom, azt kiváltképp nem, hogy ha például Budapesten elmennek, a Nagy Testvért hallgatják-e, vagy a tüntetés szónokait, ilyenné lett kicsi hazánk: nem március 15-ét ünnepeljük, hanem március 15-én gyülekezünk valaki mellett, vagy valakik ellen demonstrálva. Ha 1848-ban így fogtak volna össze, így álltak volna egymás és a jó ügy mellé, ma nem lenne mit ünnepelnünk.
Amíg elmormogták panaszaikat, csak az járt a fejemben, hogy Orbánék elérték céljukat: igaz, tüntetés még van, tüntetők még akadnak, de valódi szembefordulók, amolyan márciusi ifjak (és öregek) nincsenek. Ugyanúgy pusmog a nép, mint az átkosban, a foga közt susmogva, összekacsintva, elbrummogva, hogy jaj, borzasztó, amit ezek művelnek, most mondd meg, még a Vasárnapi Hírek is szombaton jön ki, mert még az sem kerülhet vasárnap az olvasók kezébe. Orwelli világ, az is csoda, hogy akadnak, akik összekacsintva pusmogni mernek.
Fotó: vasarnapihirek.hu
A tüntetéseken majd elhangoznak a beszédek, minden szónok jól odamondogat, és csillogni fog a szemük, hogy na, ezt jól megkapták, aztán hazamennek, és megnézik a tévében, hogy jók voltak-e. Itt tartunk. Egyetlen bátor „forradalmár” sem akad, nem fog akadni, aki ennél tovább menne. Normális országokban addig ütik a vasat, amíg dárda nem lesz belőle. Addig tüntetnek, amíg az abnormális dolgokból nem lesznek normálisak.
Pécsett is minden ugyanúgy megy, mint „előtte”. Az előtt, hogy volt képük kifizetni és közszemlére kitenni szegény Weöres Sanyi bácsi mutyiból öntött, minősíthetetlen, giccses szobrát, az előtt, hogy a Tiborcz nevű Orbán vő új fényt adott a pécsi közlekedésnek, ami másra sem volt jó, mint hogy élesebben látszanak a kátyúk, a kocsik kerekeit szétverő, 5-10 cm mélyre süllyedt aknafedők, a Honvéd Kórház parkolójának fölhajtó rámpája a maga borzalmával, az elborzasztó és kicsi parkolóhelyről nem is beszélve. Jobban látható a folyamatosan sorompó zárta két vasúti átkelőhely, a 48-as tér közelében megkezdett nagyberuházás megrozsdásodott vastüskéi, és persze a magát fölrobbantani nem tudó, Pécs szégyenének nevezhető toronyház. Nem sorolom, elvégre ünnep van, az üzletek zárva, a CBA-k kaszálhatnak, a nemzeti érzelem és a nemzeti helyzet fokozódik, a rezsi csökken, a stadionok szaporodnak, a foci haldoklik, az Orbán család gazdagodik, Lázár drágán szállodázik, és Magyarország jobban teljesít.
Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!
