Mindenkinek van vaj a fején és mások gondoskodnak arról, ha néhanap elfeledkezünk róla, emlékeztessenek rá. Na nem azért, mert féltenek minket attól, kimegyünk a napra, egészen egyszerűen önmaguk fontosságának tudatában kárálnak bele a mi dolgunkba. Vagy egyszerűen megmondják a frankót, nehogy már jól érezzük magunkat. Mintha változna attól bármi, hogy az egyik percemberke kioktatja a másik percemberkét. És mégis, a tízmillió politikai szakértő országában hetente legalább egy beszélgetés úgy kezdődik a kocsmában, hogy megmondom én neked, azért tart itt ez az ország, mert. És úgy, hogy azért megy szarul ez a cég, mert a főnök nem látja, hogy.
Nem baj, minden viccnek a fele igaz, minden közhelyben, elcsépelt frázisban benne rejlik az igazság, még ha oly apró is, mint a mustármag. Csakhogy a minap elegem lett abból, hogy nekem mi mindent kellene tudnom. Mások szerint.
Hogy a legnagyobb darab vaj a fejemen az, a nem tudás nem mentesít, és ezt lépten-nyomon az orrom alá dörgölik. Kioktatnak.
Mert vannak vajak fejeken, amik jogosan vannak ott, gondolok itt arra, ha valaki csalt, lopott, hazudott, embert ölt vagy rabolt. Azt majd jól utolérik, ráadásul előbb, mint a sánta kutyát. Vagy, ha később, akkor is bízhatunk abban, a magyar igazságszolgáltatás teszi a dolgát. És bezárják a dutyiba. Vagy kap huszonöt botütést. Vagy le kell írnia százszor, hogy hülye vagyok és hülyeségeket is beszélek.
Aztán vannak vajak, amiket rezzenéstelen arccal viselnek, vastag bőrrel. Jó nagy darabok, vagy egészen kicsik, némelyik már olvad, csöpög, csurog. Ezeket összefoglaló néven úgy hívjuk, nyílt titok. Meg úgy is, mindenki tudja a városban. Faluban.
Hogy mennyit kell visszafizetni a polgármesternek a nyertes pályázati pénzből. Hogy a befolyásos és köztiszteletben álló vállalkozó mennyit fizet havonta zsebbe az embereinek. Hogy hiába hirdették meg azt az állást, csak azért tették, mert törvényi előírás, már rég megvan az ember, aki odaülhet az íróasztalhoz. Hogy nem azért választották őt a munkára, mert ő az, aki igazán meg tudja csinálni, aki igazán ért hozzá, aki mestere ennek a feladatnak, hanem mert jövünk neki eggyel. Vagy az apjának. Hogy a köztiszteletben álló, nagycsaládos, őszülő halántékú családapa azzal a kis szőke pincérnővel csalja a feleségét. Hogy a kisváros szeretett tanító nénije zugivó. Hogy a doktor úrnak százötvenet szokás adni a császárért, a helyi vállalkozónak meg egy húszast, hogy a kocsi simán átmenjen a vizsgán.
És hogy kivel kell összekacsintani, hogy a heti akciós részecskegyorsítóból, amiből csak hármat kapnak, maradjon. Kinek kell szólni. Ki az illetékes. Ki a hajjakend. Hogy kivel kell zakatolni, elvtársak.
A közös zakatolásnak következménye van, a vakság. Aki beáll zakatolni, elveszíti azt a képességét, hogy lássa a másik fején a vajat. Hisz az úgyis csak vajacska. Amúgy meg olyan rendes ember. Nem iszik, nem gépezik. Múltkor is egy szóra segített. És hát amúgy meg mindenki, különben hogy élnénk meg, nem igaz?
Így hát körbezakatolunk, izzadtan összeölelkezünk, és mindenki vajas lesz. Nincs senki, senki, aki ártatlanul rámutatna az eszét vesztett, vak tömegre és azt kiáltaná, hé, mit műveltek, tiszta vaj minden! Még az is összekeni magát, aki nem akart a korpa közé keveredni.
Aztán, ha nagy ritkán valaki kiáll és elkezd arról beszélni, micsoda vajak vannak fejeken, ha azt mi látnánk, el is ájulnánk, azt lehurrogják, te beszélsz, és te? A te fejeden is van vaj! Szégyelld magad, te beszélsz itt tisztességről, becsületről, kifehérített gazdaságról, a korrupció felszámolásáról? Te, te Legvajasabb!
Hát, igen, gondolja ekkor a Nap Hőse, és elkullog. Igazuk is van, én is elcsaltam az adómból, de hát ha nem teszem, éhen döglünk! Csak rosszat lehet dönteni, vagy eszünk, vagy becsületesen adózunk, mindenki tudja, miért nem csinál senki semmit, mormogja keserűen és tölt egy újabb felest. Másnap a viaszos vászon terítőre borulva ébred, a felböfögött gyomorsav ízével a szájában és folytatja tovább.
Vannak aztán vajak, amiket mások raknak a fejünkre, legtöbbször szóval. Tudja, kedveském, kunkorodik elviselhetetlen magasságba a középkorú nő hangja, máskor egy órával előbb el kell indulni, ha oda akar érni időben! És én elszégyellem magam, a vaj súlya már nyomja is a fejemet, hiszen annyiszor hallottam már ezt, kisiskolás koromban is ezt mondták, mikor elkéstem az iskolából és sírva mondtam a tanító néninek, hogy esküszöm, hogy ott álltam és nem jött a busz. De nem hitték el, beírást kaptam és kioktattak. Máskor egy órával előbb kell elindulni.
Pedig nem. Azt kellene válaszolnom, nem, kedves hölgyem, nekem, mint utasnak egyetlen dolgot kell tudnom: azt, hogy óra tizenkilenckor jön a vonat. Felszállok rá, majd a végállomáson át a másik vonatra, ami bevisz Pestre. Erre van három percem. A többi a maguk dolga, oldják meg.
De nekem tudnom kellene. Nekem ezt tudnom kellene, ha már kiváltottam a vállalkozóit. Hogy hányszor, hányféleképpen és sajnos nem a szexről, hanem az adózás rendjéről beszélünk. Hogy mikor. És mi a következménye. Nekem tudnom kéne, hogy kilencig van labor, pisit meg nem vesznek be, csak félig. Hogy a doktornő pénteken délután kettőig rendel és akkor most állítok ide a lázas gyerekkel. Most. Nekem tudnom kéne, hogy ide nem azt szoktuk írni, mert ennek a rubrikának üresnek kell maradni. Igen, oda van írva, hogy kötelező kitölteni, de nem szoktuk. Tudnom kéne, hogy nem fogadják el, ha fekete tollal, piros tollal, tűfilccel írom alá. Nála csak zöld van, sajnálja.
Nekem tudnom kellene.
Nekem egyszerre kéne jogásznak, orvosnak, mérnöknek, közgazdásznak, adószakértőnek, könyvelőnek, rendőrnek és mávosnak lennem. Mert olyan hülye vagyok, hogy egy sárga csekket képtelen vagyok kitölteni, de még egy villanykörtét se tudok kicserélni. És még szaporodok is, úristen. Miattam tart itt ez az ország.
Szerintem meg az a hülye, aki olyan törvényeket hoz, amik miatt egy EVÁs adóbevallás kitöltési útmutatója hosszabb, mint a Háború és béke. Szerintem meg az a hülye, aki képtelen egy tömegközlekedési céget úgy irányítani, menedzselni és működtetni, hogy az ne a késésekről, a korrupcióról, az ellopott és pártkasszákba jutó pénzekről, a nevetséges kifogásokról és a velejéig rothadó bűzről szóljon, hanem a zökkenőmentes mindennapokról. Szerintem meg az a hülye, aki olyan rendszert tart fenn, ahol mindenki vajas és ahol nemzeti sport egymás kioktatása, megszégyenítése, és a vélt hatalommal vagy a speciális tudással való visszaélés mindennapos.
Köszönöm, elég volt.
Elmondom, mit kellene tudnom elsősorban. Azt, hogy az országot vezető férfiak és nők tisztességesen végzik a munkájukat, így anyagi és főleg jogbiztonságban tudhatom magam, a családom, és a jövőmet. Ha ez megvan, akkor az se érdekel, ha a pisit már nem veszik át a laborban, majd csurrantok egyet holnap is.
