Ma reggel bemotoroztam a városba, ahová az elmúlt két hónapban mindössze háromszor jutottam el, de minden alkalommal csak átutaztam rajta. Nem érdekel a város, van egy kis falum, oda járok be. Ma azonban dolgom volt a városban. Ráültem a szemüvegemre, pont arra a szemüvegemre, amiben sokkal jobban nézek ki, mint a másikban, ezért aztán el kellett mennem az optikushoz, hogy visszacsavarozzák nekem a szemüveg szárát. Ez megtörtént. Ingyen. Ahogy kiléptem az optikustól, és körülnéztem, úgy döntöttem, járok egyet. Szorítottam a kis pénztárcámat és nézelődtem, vajon mit vehetnék. Hamar felismertem, hogy akármit, aminthogy azt is, hogy semmire sincs szükségem, leszámítva a garnélát, amivel végre kifoghatnám már azt a rohadt barrakudát. Elmentem egy hipermarketbe. Na ott aztán láttam sok csudát, európai söröket, marha- és bárányhúst, vörös tonhalat, aminek nem is tudtam ellenállni, akciós tarisznyarákot, bontott varangyot, de ami a legnagyobb örömömre szolgált, hogy Tamás Gáspár Miklós végre talált egy piaci rést, és betört a délkelet-ázsiai húspiacra. Isten hozott, Miklós!

Elmentem egy hipermarketbe. Na ott aztán láttam sok csudát, európai söröket, marha- és bárányhúst, vörös tonhalat, aminek nem is tudtam ellenállni, akciós tarisznyarákot, bontott varangyot. Szerzőnk jelenti Thaiföldről.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánlott videó
0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
Keyboard Shortcuts
Shortcuts Open/Close/ or ?
Play/PauseSPACE
Increase Volume↑
Decrease Volume↓
Seek Forward→
Seek Backward←
Captions On/Offc
Fullscreen/Exit Fullscreenf
Mute/Unmutem
Decrease Caption Size-
Increase Caption Size+ or =
Seek %0-9
Copied
Live
00:00
00:00
00:00
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
- 19:52 Egy egész generációnyi tehetség mutatkozott be a Csillag Születikben, akik később sem tűntek el a süllyesztőben
- 19:43 Sérülés miatt kidőlt az Eb-ről a magyar csapat legjobb sprintere
- 19:34 Darabokra szedett óriási Lenint úsztattak át a Lánchíd alatt
- 19:34 Egy órát késik a keszthelyi IC
- 19:12 „Ha a budai úrigyerekek lenézik az embereket, így járnak” – írta Orbán Viktor a Harcosok Klubja chatcsoportba
- 18:59 Akár 25 millió forintos támogatást igényelhetnek a tanyán élők
- 18:40 Hatalmas éremhalmozásba kezdtek a magyarok a kajak-kenu Eb-n
- 18:22 „Nem a legfiatalabb, hanem a legfiatalabb sikeres edző akarok lenni!” – sztrókból felépülve faragott Európa-hírű kézicsapatot a berlini mester
- 18:03 Szabadon engedtek egy fehérorosz ellenzéki vezetőt
- 17:49 Cholnoky Jenő geográfus titkosírással írt szerelmes levele került elő a tudós egy könyvéből
- 17:27 Tündérkertet avattak Mályiban
- 17:01 Szinte végig vezetett, de a hajrában mégis kikapott a junior kéziválogatott
- 16:54 Kilopta a szerveiket és csoportosan hamvasztotta a halottakat a temetkezési vállalkozó, aki máig nem érti, mi ezzel a baj
- 16:32 Lezuhant egy hőlégballon Brazíliában, legalább nyolcan meghaltak
- 16:21 Meglepő változás a Corvin-negyedben: irodaházat kezdtek építeni, de lakások lesznek belőle
- 11:19 Magyar Péter: Teljes kudarc a kormány Voks 2025 kampánya
- 15:56 Szomorú Hollywood a 2010-es évekből – 40 éves lett Lana Del Rey
- 08:02 Gyarmati Andrea: Mire leértem a páternoszterrel, nem maradt mellettem senki
- 12:06 Hatalmas kígyó bukkant fel a Temze partján
- 11:01 A szlovák kormány megvizsgálta, az ukrán EU-tagság többet hoz, mint visz
- 11:41 Putyin: Ahová orosz katona beteszi a lábát, az a miénk
- 06:59 Már több mint 400 halottja van az izraeli támadásoknak Iránban
- 13:18 Ez a lehető legrosszabb alvási pozíció
- 09:12 Leállították a Vonatinfót, amivel valós időben követni lehetne a vonatok késését
- 09:19 Tóth Vera: Ha már a művészek is elkezdenek politizálni, akkor ki marad az embereknek?
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!