Ma reggel bemotoroztam a városba, ahová az elmúlt két hónapban mindössze háromszor jutottam el, de minden alkalommal csak átutaztam rajta. Nem érdekel a város, van egy kis falum, oda járok be. Ma azonban dolgom volt a városban. Ráültem a szemüvegemre, pont arra a szemüvegemre, amiben sokkal jobban nézek ki, mint a másikban, ezért aztán el kellett mennem az optikushoz, hogy visszacsavarozzák nekem a szemüveg szárát. Ez megtörtént. Ingyen. Ahogy kiléptem az optikustól, és körülnéztem, úgy döntöttem, járok egyet. Szorítottam a kis pénztárcámat és nézelődtem, vajon mit vehetnék. Hamar felismertem, hogy akármit, aminthogy azt is, hogy semmire sincs szükségem, leszámítva a garnélát, amivel végre kifoghatnám már azt a rohadt barrakudát. Elmentem egy hipermarketbe. Na ott aztán láttam sok csudát, európai söröket, marha- és bárányhúst, vörös tonhalat, aminek nem is tudtam ellenállni, akciós tarisznyarákot, bontott varangyot, de ami a legnagyobb örömömre szolgált, hogy Tamás Gáspár Miklós végre talált egy piaci rést, és betört a délkelet-ázsiai húspiacra. Isten hozott, Miklós!
