Tisztelt Áder János!
Egy örömteli magyar sikerről szeretnék Önnek beszámolni. Az történt, hogy tegnap vettem egy pecabotot. Egy hete még 3200 forintot kellett volna fizetnem érte, tegnap azonban már 3400 forintba került, de ez most nem lényeges. Viharos napok vannak itt a Thai-öbölben, úgyhogy a faluban, a móló végén próbáltam ki először a botot, nem pedig ott, ahol eredetileg terveztem, a lakhelyemtől nem messze, egy sziklás partszakaszon. Az első dobásra 3 db snecit fogtam, aztán viszont egy bő órán keresztül semmit. Egyet visszadobtam, kettőt meg hazavittem a macskáknak. Ma kisütött a nap. Mondtam a főnökasszonynak, hogy megyek és fogok valamit vacsorára, mert előző nap meghívtak magukhoz, és együtt ettem a helyiekkel, és nyugodt szívvel állíthatom, nem hoztam szégyent a hazámra, megettem a legcsípősebb falatokat is, és általános szeretetnek örvendve tértem nyugovóra. Szóval ma délben, kedves János, kimentem a sziklákra. Dobtam párat, de semmi sem akadt a horgomra. Három méter magasan álltam a korallokon háborgó tenger felett, amikor az egyik dobásomnál a nehezék beakadt egy kőbe. Engedtem, húztam balra, húztam jobbra, de nem akart kiszabadulni. Gondoltam, bemegyek érte, mint odahaza a Dunába, nagyot kerültem, kúsztam-másztam a sziklákon, kezemben a bottal, és meg is indultam befelé, de nagyon köves volt víz, nem akartam megsérülni. Gondoltam, beszakítom, egye fene, de az se ment. Akkor vettem észre, hogy az orsónál összegubancolódott a damil. Szét kellett szednem az orsót, de a tetejét rögzítő csavaros fedél kiesett a kezemből, és egy hasadékba zuhant. A bal kezemben a botot fogtam az összegubancolódott orsóval, lefeküdtem a sziklára, a jobb kezemmel pedig próbáltam elérni a csavart. Sikerült, ha nem is könnyen. Ezután megcsináltam az orsót, majd letettem a botot a sziklára, és elindultam, hogy kölcsönözzek egy búvárfelszerelést. Igen, kedves János, jól hallja. Mentőmellényt és búvárszemüveget kölcsönöztem, hogy kimentsem a négy kis műcsalit, a nehezéket és a magyarok becsületét. Ingyen adták, ne aggódjon, szeretnek itt engemet. Úsztam a bot felé a nagy hullámok hátán a sekély vízben a kiálló kövek és korallok és gyönyörű halak között. Két sérülést is szenvedtem, egyet a lábujjamon, egyet a csípőmnél. Véreztem is. De győztem, János! Kiszabadítottam a nehezéket, visszaúsztam, aztán elmentem a botért, és kihúztam a felszerelést a vízből. Meglepetésemre egy aranyhalat találtam az egyik horgon. Kérdezte, mit kívánok. Nem volt nehéz válaszolnom. Kedves aranyhal, mondtam, szeretnék utazni egyet az időben. Semmi akadálya, válaszolt. Csak pár percre lenne szükségem. Egy kollégiumi szobában szeretnék elintézni egy személyes ügyet 1988. március 30-án. És kértem még a haltól egy csípőfogót is.
Fotó: Thinkstock
