Most, hogy megint divat szidni Amerikát, mint a létezett szocializmusban (nem véletlenül: ugyanaz a mentalitás, ugyanaz az államosdi-allattvalósdi, sokszor ugyanazok az arcok is), tehát most, hogy ismét mindenféle rongyongyűlt parvenükből álló Rokonok gyülekezete kormányozza az országot, és a médiakutyától az udvari történészig mindenki azt bizonygatja, hogy Amerika tehet mindenről, valamint most, hogy ezt a tábor be is veszi, ahogy mindent bevesz, még meg is köszöni, amikor újabb bőrt nyúznak le róla – most tehát megjegyzem, hogy I love America, hogy je suis nemcak Charlie, hanem je suis Américain, és nemcsak azért, mert a hülye Facebook-teszten amerikai (valamint pszichopata és pitbull) lettem, hanem mert Amerika, pontosabban az USA minden hibájával és bűnével együtt az egyik legjobb hely a világon, ahol a szabadságot nem szokás megkérdőjelezni, megcsúfolni és kiröhögni, mint mifelénk.
Miféle mondatok ezek, barátaim az úrban, hogy a gazdasági bevándorlás rossz dolog Európában, nem szabad úgy tekinteni rá, mintha annak bármi haszna is lenne, mert csak bajt és veszedelmet hoz az európai emberre, ezért a bevándorlást meg kell állítani, ez a magyar álláspont. Nem akarunk tőlünk különböző kulturális tulajdonságokkal és háttérrel rendelkező jelentős kisebbséget látni magunk között, Magyarországot szeretnénk Magyarországként megtartani? Ez egyrészt ostobaság, a gazdaságnak szüksége van a bevándorlók munkaerejére, másrészt mert a szabadság a menekülőnek is jár, éppenséggel segíteni kellene őket, nem megállítani. Járt annak a kétszázezer magyarnak, akik ’56-ban hagyták el az országot, ma is jár annak a hatszázezer munkavállalónak, aki külföldön dolgozik ahelyett, hogy itt fizetné napelemadót, és járt volna volna annak a húszezer menekültnek is, köztük nőknek és gyerekeknek, akik a szebb élet és a szabadság reményében indultak Európa felé az elmúlt évtizedben, de vízbe fulladtak az európai partoknál, nyilván őket is meg kellett volna állítani, szerencsére velük már nincs gond. Harmadrészt én szeretnék tőlem különböző kulturális tulajdonságokkal és háttérrel rendelkező jelentős kisebbséget látni magam körül, nemcsak ilyen pimasz provinciális parvenüket, mint akiket itt látok ágálni.
Ez nem a magyar álláspont, ez a magyar miniszterelnöknek az álláspontja, aki vagy hézagos műveltsége vagy hézagtalan cinizmusa okán mond ilyen kábító baromságokat a célközönségének, annak a 25 százaléknyi bázisnak, aki tapsol az útadónak és az orosz orientációnak, rühelli Amerikát és a liberálisokat, mert mindkettő tkp. a zsidó szinonimája, aki fél az idegenektől, és akinek fontosabb a biztonság, mint a szabadság.
By the way, volt egy igazi államférfi, aki egyszer s mindenkorra a nyugathoz kapcsolta az ország szekerét, és azt mondta, hogy az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő, ezért javasolta reménybeli utódjának, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsa és tartsa becsben, „hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak”. De ő, Szent István, igazi államférfi és történelmi léptékű politikus volt, igazi hídember, nem csak efféle lábszagú lábjegyzetecske.
