Rémesen ért véget a tavalyi év. Este 11 körül hanyatt vágtam magam a homokban, mert végre előbújt a Hold. A papucsomat a fejem alá tettem, a szemüvegtokomat pedig magam mellé. Pár napja elromlott a cipzárja és egy befőttes gumival kötöttem össze. Abban tartottam a telefont, a motor kulcsát, a ház kulcsát és a pénzt. Egyszer már próbáltam szerezni valami kis tasakfélét egy boltban, mondtam a kedves, mosolygós lánynak a kezemben lévő nylonzacskóra mutatva, hogy valami ilyesmit szeretnék, amiben ezeket tarthatnám, és megmutattam, mi van a nylonzacskómban, mert aznap még nem volt befőttes gumim a szemüvegtokhoz, és az zacskóval jártam, mint egy hülye. A lány hátrament, hozott egy nylonzacskót és mosolygott. Valamivel nagyobb volt, mint az enyém, de nem pont erre gondoltam. Aztán aznap este kaptam egy befőttes gumit. Jó megoldásnak tűnt. Feküdtem egy darabig a homokban, és néztem a Holdat. A sziget másik oldalán ugyanennek a Holdnak a fényében tombolt a kifinomult nyugati értelmiség, a tetovált, félmeztelen, kigyúrt, beszívott ifjúság… Szóval néztem a Holdat, aztán elindultam, hogy lemegyek a faluba az öregekhez a kocsmába, mert a mi partunkon is gyanúsan sok fiatal kezdett gyülekezni. Útközben ellenőriztem, hogy mindenem megvan-e, és akkor vettem észre, hogy elhagytam egy ötszázast. Nem estem kétségbe. Bekapcsoltam a telefonom lámpáját, és végigjártam az utat, ahol jöttem. Nem találtam a pénzt. A parton enyhe észak-keleti szél fújt, így másodjára már nagyobb területet pásztáztam végig. Semmi. Próbáltam azzal nyugtatni magam, hogy pusztán 3500 forintról van szó, de ettől még idegesebb lettem. Utálok elhagyni bármit is. Utálom, hogy én hagytam el, hogy én tehetek róla. Felültem a motorra, és bementem a faluba. Útközben, amikor egyszer csak észrevettem, hogy a szemközti sávban hagytam el az egyik emelkedő csúcsát, figyelmeztettem magam, hogy meg kéne nyugodni. De nem ment. Rossz kedvvel feküdtem le aludni hajnali háromkor. Reggel lementem úszni. Már sétáltam befelé a vízbe, amikor eszembe jutott az ötszázas. A szél ugyanabból az irányból fújt. Kivettem egy húszast a szemüvegtokból, és megkerestem azt a helyet, ahol előző este feküdtem. Még ott volt a seggem nyoma a homokban. Letettem a húszast arra a pontra, ahol kieshetett. Vártam. Néztem a húszast. Egy német házaspár férfi tagja megkérdezte, hogy minden rendben van-e. Mondtam, hogy várjon kicsit, mindjárt megmagyarázom. A szél egyszer csak megmozdította a húszast. Bukfencezett párat felfelé a kis dűnéken, aztán megindult. A szikla felé tartott. Repült pár métert, aztán megállt, táncolt kicsit a szélben, majd újra felemelkedett, aztán, mint egy százlábú, szaladt, rohant a homokban a szikla felé. Öt méterre volt a sziklától, amikor elengedte a szél. Nem messze tőle ott lapult az ötszázas a homokban. Csodálatosan kezdődik az év, gondoltam, és boldogan meséltem és magyaráztam el a történteket a német házaspárnak, akik ugyanezt mondták, hogy csodálatosan indul az évem, és magam is úgy gondoltam, hogy örömömet a világon semmi sem ronthatja el, de aztán a parton sétálva megpillantottam Kasza Tibort.
Fotó: TV2
