(mindazoknak, akik még mindig nem értik a rezsicsökkentés népét)
Vidéken vagyok egy kacsalábon forgó parasztházban. Ülök a bőrkanapén, bort iszom, egy könyvet lapozgatok. Arról a kisvárosról szól, ahol éppen vagyok. Most fejeztem be az étkezést, volt itt minden: malacsült, savanyúság, kakasleves, csigatészta, rétes, ami kell. Egy újságíró barátommal érkeztem, aki a háziasszony lányát látogatta meg. A háziasszony férje éppen Afrikában van. Vadászik. A háziasszony elégedett. Örül, hogy a férje – aki agysebész -, végre kikapcsolódik kicsit. Ő is el szokott menni évente egyszer három hétre, legutóbb Kenyában volt, szerette. A nappali egy állatkert, tele kitömött muflonokkal, zergékkel. Drága mulatság ez. Lelőni, kitömetni, hazahozatni. Azt mondja a háziasszony, hogy onnantól, hogy Kálmán leteríti a muflont, még kétmillióba kerül mire itt áll a nappaliban. Kimegyek dohányozni. Az udvaron két Subaru, letakart medence, japán kert. Bizonyára itt, a fenyőfa árnyékában süti nyaranta Kálmán a nyers húsokat és közben vagy a muflonokra vagy az emberi agyakra gondol. Visszamegyek. A háziasszony éppen örül valaminek.
– Ó, maga tényleg nekik dolgozik! – mondja, és összecsapja a tenyerét.
– Igen – feleli a barátom és örül, hogy a háziasszony örül.
– Hát minden számuk megvan, szépen sorban 1996-tól egészen tavalyig, ha akarja megmutatom kint a garázsban, Kálmán megőrül, hogy állandóan kerülgetnie kell őket.
– Tavalyig?
– Igen, tavaly óta a másikat, a Love Magazint veszem – mondja a háziasszony teljesen higgadtan és ugyanolyan széles mosollyal és szeretettel.
– Szabad kérdeznem, hogy miért – kérdezi a barátom, miközben szétnéz a tágas konyhában, és már nem örül annyira a háziasszony örömének.
– Hát, megemelték húsz forinttal az árát, ez meg, a Love Magazin, az olcsóbb – feleli az agysebész felesége, és finoman igazít egyet az aranyláncán.
Fotó: Thinkstock
