Bármilyen botrányos is lehet egy igazhitű szemében, bizony van, aki nem mindenben ért egyet a miniszterelnök úrral, sőt van, aki rühelli őtet, mint a kukoricagölődint. Bárkinek jogában áll mást gondolni, mint ő, ahogy jogában áll az is, hogy ezt a véleményét kinyilvánítsa, az első miniszter úrnak pedig joga van, hogy ha őtet becsületében sértik meg, jogi úton elégtételt vegyen. Kétségkívül sokat kell elviselnie, mint közszereplőnek (de nekünk is sokat kell elviselnünk, nemcsak őtet, aki kikeverte ezt a fecniországi kumiszkoktélt kádárból és horthyból, amiben olyan darabkák úszkálnak, mint a rezsiártány, a tolmácsszerető trükkös adóügyi főnéni, az enigmatikus Matolcsy és a külügyi vízfej, satöbbi). Sztem az még belefér, ha a neten a kommentelők orbáncnak, mezővárosi machiavellinek, bonzaimussolininek, netán ravazdiparaszt csuti orálmuzsiknak nevezik, bár ez utóbbi titulus eleganciája vitatható.
Hanem hitelét veszti minden kritika, amely orsósozik, az első miniszter úr állítólagos cigány származására utalva, azt sugallván, hogy faji hovatartozásában gyökereznek csibészes hajlamai, a magántulajdonnal kapcsolatos sajátos ösztönei, politikájának vitatható mivolta. Ez ugyanolyan vonal alatti duma, mint a pszichiátriai kezeléséről szóló, fülledt fodrászatok hajszárító burája alól felbugyborgó szövegek. Volna egy nívó, ami alatt nem tárgyalunk, ami alá nem megyünk, mert esztétikailag nem komilfó. Mintha fajilag bármi meghatározott lehetne, mintha az, hogy cigány, evidens szitokszó lenne, mintha ebből bármi következhetne az egyénre nézve, mintha nem lenne mindegy, hogy ki fekete, fehér vagy tarka, hogy tehát gusztustalan és hülyeség ezzel jönni, és aki így érvel, az se azért hülye, mert magyar, hanem önerőből küzdötte le magát idáig.
