Kedves Magyarország! Kedves trolljaim!
Olvassatok kortárs költészetet, mert ideje van a költészetnek.
Pál Dániel Levente: Földrengés után
Dedikálva a magyar értelmiség Facebook-függőinek
Hiába vártam, hogy megbukik
a köztársaság nélkülem,
hiába húzódtam el,
mintha mindentudó,
és hiába olvastam el
naponta szinte mindent,
hátha értem majd,
hátha feltűnik,
hátha észreveszem,
hogy vége, nincs tovább,
hiába mindez, hiába,
az első rengéseket
meg sem éreztem,
dolgoztam, vitatkoztam tovább.
És eljött az este,
az asztaloknál összekoccant
„sok kis reszkető egzisztencia”,
alacsonyan repült nagy sereg madár,
megremegett az értelem
egy céltalan lógó
tükörben.
Újabb mozgalom
árnya bújt elő
a meg-megremegő
forradalmi asztal
deszkája alól.
Behúzódtam a sarokba,
unikummal kértem a sört,
nem volt bennem félelem,
a köztársaság nem bukik meg
se velem, se nélkülem.
Az utcára füst ereszkedett,
könnygáz, könnygáz,
kiabálva szorongott az ajtóban,
aki tehette,
csak lángba borult a szomszéd
egyik szemetese.
Indultam, mára ennyi,
bevettem két altatót,
ne legyen rossz álmom az megint,
hogy összedől az ország
és romjain botladoznak
öreg és fiatal tehetetlenek.
És eljött a reggel, borzalom,
hogy kel fel a nap, ahogy
emelem föl arcom,
nyitom ki szememet,
és ahogy látok egyre többet,
egyre többet veszítek el
szeretett városomból,
országból, hazából –
átaludtam, hogy vége,
hogy nincs tovább.
( A verset a költő szíves engedélyével közöljük újra)
Fotó: Berecz Valter
