Vannak Okatootáiában (Van egy ország, úgy híják, hogy/ Okatootáia;/ Második szomszédja Kína,/Az első Ausztrália. Petőfi Okatootáia, 1847, Pest), az aktuális őrségváltásnak egy agyonhallgatott árnyoldala. Tuti tényekből raktam össze az alábbi kis dramolettet, amelyek megtörténtek, de az érintettek nem akarnak (mernek) a nyilvánosság elé állni. Ebben a kis vesztbalkáni országban van ennek a baromi jó őrségváltásnak ugyanis egy immár módszerré nemesedett része, ami hangyányit aggasztó.
E módszer lényege a következő. Megtetszik egy aranytojást tojó vállalkozás a nemzeti burzsoázia egy üstökösének, aki tavaly még anyagmozgató volt a szervestrágya-kiszerelő vállalatnál (ez régi ludasmatyis duma), ma meg csilliárdos Bivalybasznádon, a лидер (lígyer, vezér oroszul) szülőfalujában. Tesz egy ajánlatot a tulajnak, aki, ha van esze, azonnal kimenekít mindent németbe, ha nincs, visszautasítja az ajánlatot, pedig basznády Fejhús Ferke asszitte, hogy „az én ajánlatomat nem fogja visszautasítani” (Michael Corleone). De a csacsi nem kapcsol időben, elhajtja a mi pohos fejhúsunkat, mint a magzatvizet, mire másnap egy busznyi, nem hülyülök, egy busznyi adóellenőr, finánc és zsernyák jelenik meg a telephelyen, kiabálnak a beosztottakkal, jól megvádolják a tulajt (hun ezzel, hun azzal, a vádak változnak, lecserélik őket, ha egy jobban csengőt találnak), a pasast bilincsben viszik el, zárolják a számláját, házkutatnak, a sajtókennel pedig közben vadul ugatja, hogy emberünk adócsaló, hazaáruló, pedofil és liberális külföldi ügynök. (Pedig nem is ő az adócsaló, hanem Fejhús Ferke. Ő a legnagyobb áfacsaló, csakhogy fönn, az adóhivatalban egyrészt szétverték a belső FBI-t, másrészt vannak szent tehenek, akiket nemigen buzerálnak.)
Nem találnak semmit, nem tudnak rábizonyítani semmit, hamis váddal megvádolják, mire emberünk visszaperel. „So it goes”, így megy ez (Vonnegut) évekig, mire emberünk mégis eladja a rendezvényt, szoftvert, olajos céget, áruházat vagy pincészetet, másnap infarktust kap és meghal. A lényeg: nem egy és nem két ilyen eset történik, hanem ez egy módszer, amivel majd’ mindent, ami profitábilisnak látszik, megkeresnek azzal, hogy tudja, Pelikán elvtárs, egyszer majd kérni fogunkmagától valamit (Virág elvtárs), vagy hogy some day, and that day may never come, I will call upon you to do a service for me, egy napon, ami talán el sem jön soha, majd én is kérek tőled valamit (Don Vito Corleone). De eljön a nap, és akkor tesznek egy ajánlatot a tulajnak, stb. Nem véletlen, hogy egy fiktív politikust és fiktív maffiózókat idézünk, mert itt, Okatootáiában egybemosódni látszik a kettő. Imígyen zajlik tehát itten a zőrségváltás, épül a nemzeti burzsoázia, folyik a baromi jó politika.
Tehát itt rég nemcsak az olyan szofisztikált szélsőlibsi hülyeségekről van szó, hogy a darlingjainkkal töltjük fel az alkocsmánybíróságot, gleichschaltoljuk a médiát, a mi kutyánk kölykeinek játsszuk át a termőföldet, vagy hogy komplett hülyéket ültetünk az iskolaigazgatói székekbe, oh nem. Úgy tűnik, mondok, lehet, hogy a korrupció már nemcsak önkormányzati szinten létezik, hanem átitatja némelyik legfelsőbb állami szervet is Okatootáiában, másrészt par excellence jogsértő, illegális, erőszakos és maffiózus módszereket is rendszerszerűen alkalmaz más magántulajdonának a kisajátítására.
