Ma reggel, mert éppen nem volt fontosabb dolgom, ki tudja, miért, nem emlékszem már, hogy miért (ja, de, közben eszembe jutott, hogy miért, mert hiszen én is ki vagyok tiltva innen-onnan), azon gondolkodtam, vajon mit tennék, hogyan cselekednék, ha egy nekem tetsző (ilyen jelenleg nem létezik), vagy hozzám a regnáló hatalomnál valamivel közelebb álló (csak ilyen létezik) demokratikus alakulat jutna hatalomra, és ugyanebbe az értelmetlen, pitiáner bosszúhadjáratba kezdene, és azt hallanám, hogy valakit nem engednek be a tévébe vagy akárhová, és egyértelműen arra jutottam magamban, hogy természetesen felháborodnék, no nem minden esetben őszintén, pusztán nagyvonalúságból, hangot adnék, hogy ne csináljak magamból hülyét, mert aki ilyet tesz, az magából szánalmas és nevetséges hülyét csinál, akin csak röhögni érdemes, és akkor mindjárt az is eszembe jutott, hogy egyetlen egyszer sem hallottam senkitől nyilvánosan a felháborodás vagy kételkedés hangjait, hogy már az 5. évet kezdjük meg ebben a vödör hányásban, ne haragudjanak, tisztelt polgári értékrendek, ilyen mennyiségű hazugságot és fondorlatos aljasságot nem lehet másképp nevezni, és senki sem emelte fel a szavát ez ellen, és akárhogy nézem, ez közönséges besúgás, mert aki elhallgatja a besúgást, aki szemet huny a besúgás felett, az ugyanolyan besúgó, spicli, jellemtelen, beszari, mint aki arra utasítást ad, és akkor az is megfordult a fejemben, hogy talán ez sem véletlen, hogy talán ezek az emberek azt gondolják, és azzal mentik fel magukat, hogy kölcsön kenyér visszajár, hogy most ők súgják be azokat, akik besúgták őket, vagy akik arra kényszerítették őket, hogy besúgjanak másokat, hamarosan pedig, már látni egy-két helyen jelét, megkezdődik a felvásárlás, nyílnak már a nagybani piacok, ahol mellőzött alkotók portékáira licitálnak majd a hatalomhoz közel álló malacperselyek, konszolidációnak hívják, de valójában rabszolgapiac, csak igent kell mondani és tartani a szádat, és lesz mit enni adni a gyereknek, díszítik már az utcát a zsibvásárra, aki pedig nemet mond, az magára vessen, önsorsrontó, aki nem élt a lehetőséggel, aki nem áll be az egyetlen létező sorba, aztán még a barátaival is megromlik a kapcsolata, azokkal, akik inkább befogják a szájukat és nyújtják a markukat az alamizsnáért, szórakoztató kis játék ez, összeugrasztani őket, ezt tervezgetik és vezénylik a legnagyobb élvezettel a jogászfiúk, miközben határtalan jókedvükben felböfögik a disznósajtot a kutyaviadal díszpáholyában, odalent pedig, az éhségtől és feszültségtől véres ketrecben csak az elkeseredett kudarc vicsorgása marad.
Az, ami el akarja venni a szabadságukat, ugyanaz az erő és reflex és vonás, mint ami alkalmatlanná tette őket arra, hogy megőrizzék azt a szabadságot.
Fotó: Europress/Getty Images/Jonathan Saruk
