Poszt ITT

Hoffmann Rózsa üljön le, egyes!

Tisztelt Államtitkár Asszony! Ön megbukott.

Ön nem akart érdemi választ adni a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének egyetlen érdemi felvetésére sem. A szomorú az, hogy talán tudott volna, de nem akart. Egy nyílt levélre egy demokráciában egy államtitkár nem reagálhat azzal, hogy erre a szintre ő bizony nem süllyed. Na, ez a nagyon nagy sértés!

De van itt más is! Egy demokráciában egy kereszténydemokrata ne méltassa még viccből se a párbajt. Azt ugyanis a polgári államok büntető törvénykönyve mindig is tiltotta, noha az első világháborút követő évtizedben – az „úri világban” – valóban virágkorát élte az intézmény. Az Ön által emlegetett párbajkódex szerint Önt egyébként legalábbis gyalázni, tettleg bántalmaznia kellett volna a szakszervezetnek. A PDSZ egyiket sem tette.

Tisztelt Államtitkár Asszony!

Arra gondolni sem merek, hogy 2014-ben a párbajképességnek arra a meghatározására gondolt, amely szerint főleg a történelmi és születési előjogok alapján csak a nemesség, a magas hivatalnoki kar tagjai, az úri középosztály és a tisztek párbajozhattak. Ha Önnek a duellum (lat.) középkori formája a minta, akkor bizony logikából bukott meg. A becsület ugyanis akkor nem volt alku tárgya. A becsületéért Önnek kötelező lett volna kiállnia. Sajnálom, hogy nem tette. Megbukott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik