z ártatlan, kicsit khm nőies, irdatlan égi szárnyas arra gondolt, hogy itt élned, halnod kell, majd lányos zavarában először 1919.augusztus 5-én szervezett egy jó kis egyetemi zsidóverést (ld. Ungváry Krisztián: A Horthy-rendszer mérlege). Ez olyan népszerű közösségépítő, tímbilding eventek sorozatává nőtte ki magát, hogy utóbb az állandó verekedések miatt az akkori hoffmannrózsaügyi minisztérium egy hónapos kényszerszünetet (zsidóverés-szünet, vö. szénszünet) rendelt el.
Az arkangyal megtörölte izzadt homlokát, pihegett egy sort, majd nekilátott a zsidótörvényeknek. Kalapálgatott rajtuk kicsit, elégedetten forgatta őket és arra gondolt: mi már 1920-22 között bütyköltünk efféléket, amikor a németeknél még ilyesmiről szó sem volt. És hogy a nürnbergi törvények a negyedzsidókra nézve semmilyen korlátozást nem tartalmaztak, a mi echte ungarische zsidótörvényünk igen! És hogy a fritzek a kitérés utsó időpontjának 1935-öt adtak meg, mi, arkangyalföldiek 1919-et! Adolf Hitler szinte bárki árjásíthatott, szép szó, míg a mi Horthy apánk nem is árjásíthatott, legfeljebb szűk körben mentesíthetett a törvény hatálya alól!
Magyarul, gondolta Gábriel, mi egyrészt korábban, másrészt keményebben zsidótörvénykeztünk, mint maguk a németek, egyáltalán nem ők erőltették ránk a dolgot, Magyarország akkor is jobban teljesített, aki tehát arról derilál, hogy én, Gábriella szűzen mentem a háborúba és csak az a randa birodalmi pasas, vagyisizé sas lepett meg háturul ’44 március 19-én, az a sas, akihez képest még a Léda hattyja is egy Jávor Pál, a sas, akit németül Reichsadlernek hívnak, gyerekek, nem zsidó ez a Reichsadler?, és hogy a sas tehet mindenről, nem én, az vagy hülye, vagy mocskos hazug.
