Poszt ITT

A Fidesz esete Nero császárral

A Fidesz konzervatív párt, amely messzemenőkig tiszteletben tartja és ápolja Magyarország történelmi hagyományait. Jobboldali pártként külön értéket jelent neki a magyar kereszténység.

Legutóbb Hilarion metropolitával találkozott Orbán Viktor a Parlamentben, ahol elhangzott: „A keresztény értékek védelme tekintetében teljes nézetazonosság volt Orbán Viktor kormányfő és Hilarion metropolita, az orosz ortodox egyház külügyi hivatala vezetőjének megbeszélésén, amelyen részt vett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője elmondta: a felek egyetértettek abban, hogy szükség van az egyházak társadalmi szerepvállalásának támogatására, a családok megerősítésére.Orbán Viktor kinyilvánította, hogy Magyarország – történelmi hagyományainak megfelelően – mindenben kész segíteni a kelet-nyugati párbeszédet, egyházi vonatkozásban is.Hilarion metropolita nagyra értékelte az orosz ortodox egyház és a magyar kormány között a közelmúltban megszületett megállapodást.

A magyar miniszterelnök pedig köszönetet mondott a doni áttörés évfordulóján tartott megemlékezésekért, valamint azért, hogy az orosz ortodox egyház nagy figyelmet fordít az oroszországi magyar katonasírok gondozására” – zárul az MTI tudósítása a fidesz.hu-n.

A kereszténység történetében a hithűség fundamentális érték – Szent Péter Krisztus háromszori megtagadásától jut el az érte felvállalt kereszthalálig, melyet Nero császárnak a nagy római tűzvész után folytatott keresztényellenes bosszúhadjárata hozott el neki. A Fidesz latinul pedig hűséget jelent.

Ez a hűség lesz teljesen semmivé akkor, amikor a kormány az első között köszönti fel Iránt az iszlám forradalom évfordulóján, vagy amikor a kínai és keleti nyitást propagálja. Egy politikusnak praktikusan sosem szabad azt mondania, hogy soha, de hosszú távon mégis úgy áll a dolog, hogy a túl elvtelen politikusokból nemcsak hogy államférfi nem lesz, de a történelem ítélőszéke előtt is megbuknak.

De miért is van baj a kereszténységgel, illetve Iránnal, Kínával?

A World Watch List egy évente megjelenő lista azon országokról, ahol a keresztényeket a legjobban üldözik, vallásgyakorlásukat akadályozzák, a keresztényeket bebörtönzik vagy akár kivégzik, esetleg erőszakosan térítik. Ezt az Open Doors misszió hozza létre egy folyamatosan fejlesztett szempontsor alapján. Az Open Doors amerikai szervezet, 1955 óta figyeli, a világban hol érik atrocitások a keresztényeket, épp a kommunista Lengyelországban történt ilyen incidensek hívták életre.

Ezen a listán most Irán a 9., Kína a 37.

Kínában az állam erős felügyelet alatt tartja a keresztény felekezeteket, sok tevékenység engedélyköteles, pár kis egyház illegalitásban működik. A legrosszabb a helyzet a muzulmán és a tibeti területeken.

Iránban muzulmán teokrácia van, vagyis a siíta iszlám az államalkotó erő. 2010 óta romlik rohamosan a keresztények helyzete. Letartóztatások, megfélemlítések kísérik a keresztények életét, a farszi nyelvű keresztény anyagok tiltás alá esnek, templomokat zár be a hatalom. A híveket támadások érik, Nadharkani lelkész bebörtönzése pedig világméretű ügy lett.

Egy párt sokszor kénytelen nem elvei szerint cselekedni, de ha bölcsen irányítják, a legfőbb elveit nem tapossa meg, mert tudható, az ilyen formáció épp saját gerinctelenségének és elvtelenségének következtében tűnik el a süllyesztőben.

Meg lehet kérdezni Nero császárt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik