Mama, mondja, feltűnt magának, hogy a Vlagyimir Putyin botoxolva van? Hogy tökre olyan a fejhúsa, mint a Galuska Galagonyováé? Ráncok kihúzva, pofi feltöltve, tisztára, mint egy bábuska, ilyen orosz nénis feje lett, épp’ csak a fejkendő hiányzik róla, és jól láthatóvá váltak annak a tatár ősnek a körvonalai is, aki a kis Vologya egyik ősanyját lepte meg scsi-főzés közben, épp’, amikor a néni egy pud zaporozsjei túrót abált a levesbe’, és abuzálta genetikailag, mármint a tatár a nagymamát, annak akarata ellenére, ignorálva, sőt súlyosan megsértve az idős, molett asszony emberi jogait mintegy.
Neeem, a mi első emberünk arca nincs botoxolva, a hasi részek nem ez miatt olyan puffadtak. Piknikus lett a mi Mutyinunk, hajdan erős magyar, de hát neki az élet piknik, és egy ország felfalása után elmegy ennyi kappanháj. Capon, Hi! Amúgy ő nem kappan, legfeljebb majd koppan, muhaha, kiskakas inkább ő ezen a félperiferikus szemétdombon, ott kapirgál ő. Hogy nem lehet neki könnyű, és hogy olyan magányosnak látszik? Ne idegeljen, mama, mert mindjárt elárvulok. Nincs egyedül, ott sötétlik az udvar hátterében annak a mogorva, korpulens aduásznak a súlyos sziluettje, a zseniális kollégiumi közgépemberé, tudja, ő a legnagyobb magyar közbeszerző nyerőgépember, nála gyűlik a szajré, amit kiszednek a közből, mint a gép, ha ő egyszer kinyitná a száját… de nem fogja. Olyanok ők, mint Castor és Pollúció, vagy Kököjszi és Bobojsza, vagy Spejbl és Hurvinyek, vagy mint maga és én, mama. És együtt félnek, mert félnek. Azért cenzúráznak, államosítanak, hatalmat-nem-megosztanak, áfacsalnak, füllentgetnek, miegymás, mert félnek. Félnek a versenytől, hisz’ ott pofára lehet esni! És nincsenek egyedül, mert egymásra talált e félelemben nép és vezetője. Mindketten a diktatúrha unokái, ahogy azt asszem az a pohos népfrontos bolsevik Pozsgay et. mondta talán a fideszesekre, amikor még az előző állampártban hangicsált a KB-ben meg a PB-ben.
Ne etessen engem ezzel, mama, mert eutanáziának teszem ki! Hogy itt tkp ismét egy őrségváltás zajlik a jobboldali ideológia nevében, egy régiúj középosztály konstituálása, hogy ami az ország balkanizálásának látszik, az igazából a Nemzeti Együttműködés Rendszerében összefogott izé, magasztos misszió, a létezés magyar minőségét megteremtendő, hogy sej, a mi lobogónkat fényes szellők fújják!… Lóvast, mama, nem fényes szelek ezek, csak béli szelek, ez egy vállalat, közgéptársaság, amit nem teszünk ki a verseny kockázatának, csak bekenjük kicsit a hazafiság kenyőcsével, de ez csak kenyőcs, mama, szó nincs itt ideológiáról, nem érti?
Figyeljen már. Itt van ez a rezsicsöki. Ez ponthogy azt igyekszik elfedni, helyettesíteni, kiváltani és kompenzálni, hogy nincs gazdasági siker, hogy stagnálás van, hogy valójában nincs növekedés-hitel-beruházás, satöbbi. A rezsicsökkentés a negatív növekedés: mivel nem tudunk igazi növekedést produkálni, ezzel a pszeudonövekedéssel fedjük el, hogy nem úgy működnek a dolgok, ahogy szeretnénk, jaj, mama, kiált szegény első miniszter is, nem arra fordul ez a szar, amerre kormányzom, wazze.
Hát így. Az ország közbe’ ismét felveszi a szokásos formáját, ami erősen emlékeztet valamelyik önkényuralmi jelképre. Melyikre is? Maga szerint, mama?…
