Eszembe jutott valami Gyurcsány Ferenc spanyolországi nyaralásáról, valami, aminek Spanyolországot leszámítva látszólag semmi köze Gyurcsány Ferenchez. Szemtelenül fiatal írókoromban egy tévéstúdióba mentem korán reggel. Egy kedves lány fogadott és bevezetett a váróba, kérdezte kérek-e kávét. Kértem. Leültem egy székre. A kanapéról, egy Népszabadság takarásából felnézett rám egy pillanatra egy szocialista miniszter. Nem köszönt. Várt a sorára. Csendben ültünk, a kávéfőző dolgozott. A lány, hogy mégiscsak beszéljünk valamiről azt mondta, szörnyű ez az eső. Június volt. Már két hete zuhogott minden áldott nap. Reggel, délben, este. Én azt feleltem a lánynak, hogy bizony, ez az eső szörnyű. A miniszter ekkor, fel sem nézve a napilapból csak annyit mondott: le kell menni Spanyolországba.
- 19:40 „A néni szívettépően zokogni kezdett” - egy vidéki háziorvos elmesélte, hogyan próbálta megnyugtatni a háborútól rettegő idős betegét
- 19:37 Virágföldet és kokaint szállító teherautót kapcsoltak le Franciaországban
- 19:27 Kiállítottak egy focistát, mert belecsípett az ellenfele fenekébe
- 19:18 Magyar Péter: Amikor már azt gondoljuk, nem lehet mélyebbre süllyedni, akkor megtörténik a felfoghatatlan
- 18:38 Izgalmas adok-kapok: van élet a topligákon túl is
- 18:32 37. alkalommal feszítették keresztre, de korbácsolást idén már nem kért
- 18:26 Kihagyja a Liverpool kapusa a Paris Saint-Germain elleni BL-meccseket
- 17:47 Narancssárgába borult Kréta és Szantorini
- 17:17 „A Kisvárda tömegével hoz olyan játékosokat az akadémiájára támogatásért, akik nem szolgálják a magyar labdarúgás érdekeit"
- 17:08 „Nem fordult meg a fejemben, hogy azért sírok, mert beletettek valamit az italomba” – fiatalok mondják el, milyen az, amikor bedrogoznak valakit
- 16:36 Disneylandi horror: Olaf szétesett, Aranyhaj haját varjak tépázták meg
- 16:21 Irán lelőtt egy amerikai vadászgépet
- 15:39 Sorban távoznak az olasz válogatott vezetői, már a szövetségi kapitány is elköszönt
- 15:36 Fejük tetejére álltak az európai fociligák: több országban is megéghet idén a rekordbajnok
- 15:23 Rendőrnek jelentkezett, azonnal letartóztatták
- 04:50 Csengetett, Mylord?-kvíz: kié volt ez a parádés idézet? – II. felvonás
- 12:40 Rizsák Ildikó egyenként hazugozta „A szavazat ára” szereplőit a lakossági fórumán
- 13:07 Letelt a 72 órás ultimátum, Tordai Bence visszalépett a választástól
- 15:06 Nagygyűlést is tart kedden Orbán Viktor a Budapestre érkező JD Vance-szel
- 08:19 Heti Hetes: az RTL bejelentette a műsor első női szereplőjét
- 10:44 Rengeteg útlezárásra készülhetnek a budapestiek JD Vance látogatása miatt
- 07:28 Rubint Réka a betegségéről: Más ember lettem az elmúlt, közel négy évben... sok mindenre választ kaptam
- 08:41 Ruszin-Szendi Romulusz Pálinkás százados szavairól: Eljön az a pont, amikor már nem lehet nyelni, éppen a hazád miatt
- 08:04 Győri lejtmenet: valótlan tartalmú bankkivonatok a 405 milliónyi állami támogatás körül
- 10:42 Belehúztak az utolsó napon a külföldön élő magyarok, 25 ezerrel többen szavaznak idén külképviseleten, mint négy éve
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
