Poszt ITT

Gerlóczy: Erdélyi román vicc

Szerzőnk gyűjtéséből.

Beszélik a városban, hogy odafent a hegyekben egy kis faluban lakik egy férfi, akit a Jóisten hatalmas szerencsével áldott meg, oly hatalmas micsodával, hogy olyat még a világ nem látott. Egy riporter az operatőrével felkerekedik, odautazik, megtalálja a házat és kopogtat a kapuján. Az alacsony, vézna férfi bevezeti őket a konyhába.

– Mi járatban vannak – kérdi.

– Hallottuk uram, azt mesélik magáról, hogy igen tekintélyes hatalommal bír.

– Ez így igaz – feleli a férfi.

– Megmutatná-e nekünk?

– Hogyne, természetesen – mondja a férfi egykedvűen, majd felmegy a padlásra és lehoz egy tál mogyorót. Az asztalra önti, előkapja szerszámát és huss, durr, a mogyorók szanaszét repülnek, porrá zúzódnak.

Harminc év telik el, amikor a riporter a feleségével a falu környékén jár és eszébe jut, hogy fel kéne keresni a férfit, vajon mi lehet vele. Kopogtatnak, János bácsit keresik. János bácsi ott ül a cserépkályha mellett a nappaliban és pipázik.

– Emlékszik rám, János bácsi – kérdi a riporter. – Én vagyok az, aki azt a riportot csináltam magáról annak idején.

– Emlékszem hát.

– És hogy tetszik lenni?

– Megvagyok.

– Hát a nagy szerencséje, ami oly nagy nézettséget és hírnevet hozott?

– Az is megvan – feleli.

– Megmutatná?János bácsi felmegy a padlásra, lehoz három kókuszdiót. Az asztalra teszi őket, előkapja szerszámát és huss, durr, fröccsen a kókusztej, porrá zúzódnak a kókuszok. A riporter szeme kikerekedik.

– János bácsi! Hát, hogy a fenébe van ez?

– Micsoda, fiam?

– Harminc éve mogyorókat csapott szét, most meg hetven felé jár és kókuszdió!

– Hát, fiam, ahogy múlnak az évek, a látásom is romlik.


Fotó: AFP / Daniel Mihailescu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik