Meanwhile in Hungary
Vasárnap dél, egy McDonald’s valahol Magyarországon. Egy árva kutyaugatás nem engem szólít nevemen. Belépek az ajtón szemüvegben, borotválatlanul. Mint egy szombatszökevény, pedig én még a péntekről maradtam. A pult előtt senki. Végül is vasárnap dél jobb körökben még a szombathoz tartozik. A mekis srác észrevesz, vagy inkább kinéz magának.
– Szia, parancsolj.
– Szia, kérek szépen két McRoyalt, egy M&M’s-es McFlurryt, egy kis krumplit és egy almás pitét. Elviszem.
Beüti a gépbe a tételeket. Semmi menübenadhatom, vagy ha eztmegazt kérsz hozzá, akkor… Gyanút is fogok, hogy itt valami nincs rendben.
– 2690 forint lesz – hadarja, köhint és intézkedni kezd.
Ránézek a pénztárgépre, a kijelzőn ez áll: 2590 forint. A múlt héten 40 forinttal próbáltak átbaszni ugyanitt. Azóta kerül az a másik srác. Kiszámolok 2500 forint Erzsébet-utalványt, és 100 forint készpénzt, a kezébe adom.
– 2690 forint lesz – hazudja a szemembe egyetlen pislogás nélkül.
Rámutatok a kijelzőre.
– Oda 2590 van írva.
– Ja, tényleg – mondja -, akkor még vissza is adok egy tízest, parancsolj – és innentől nem néz a szemembe, lepakolja a pultra a csomagot, hátat fordít és elhagyja az eladóteret.
Kilépek az ajtón, fenn salétromos menny ragyog, hűvösen lehajtom fejem. Számolgatok: ha egy műszakban csak 20 vendéget sikerül így lehúznia az – heti 5 munkanappal számolva – 40.000 forint havonta. Valaki szerint 47.000-ből már meg lehet élni.
Hát, nem tudom.
Fotó: AFP / Jimin Lai
