Az ember néha egészen véletlenül történelmi események szemtanúja lesz. Ma délután 13 órakor elmentünk „futballozni” a Papkertbe két korombeli sörhasúval. Azért járunk ide, mert a pálya mindig üres. Nyugodtan egyérintőzgetünk, nem zavar minket senki. Amikor megérkeztünk munkások dolgoztak, betonozták a parkolóból a kerten átvezető járdaszakaszt. A dühöngő másik oldalán tinédzserek szívták a füvet, egyikük háromszor felhívta Gabit, hogy ez most már világvége, te fasszopó, hát nem tudom elvinni a csajomat egy kibaszott moziba miattad, vágod, mert nem adod meg az ötösömet. De ez végül is lényegtelen, csak azért mesélem, mert amíg az egyik oldalról a betonlapokat elszállító billenős kocsi manőverezéseinek következtében termelődő szmogot nyeltük, a másikról a fű szagát, mondtam is a kollégáknak, hogy jó itt a természetben, jó dolog sportolni. Meg azt is mondtuk, hogy nézz oda, biztos erre jön a násznép. De ezt viccből mondtuk. Aztán rájöttünk, hogy nem is vicc, tényleg erre jönnek. De akkor sem gondoltuk komolyan, hogy azért betonoznak, mert erre jönnek, ez mégis csak nevetséges feltételezés. De nem. Itt ülök, 19:03 perckor, tíz perce hívott a kolléga, aki a korai bokasérülésem miatt négyszer vert el az egyérintőben, hogy hát az internet tele van azzal, hogy azok ott betonoztak. Említettem neki, hogy gyorsan eldicsekszem ország-világnak azzal, hogy én ott voltam, én láttam és azt kérte, hogy szóljak a Viktornak, mert őt érdekli a foci, hogy a parkolóhoz közeli háló lassan teljesen szétszakad. Szóval, Viktor, a Zoli üzeni, hogy kéne egy új háló. Kösz.
Fotó: Neményi Márton
