István bácsi, örüljél magadnak, örüljél nagyon, emlékszem, azt mondtad, hogy belőlem sose lesz ember, örüljél, hogy nem alapítottam még családot, és nem írattam be se Benőt, se Manót az iskolába, mert igen, itt maradtam a környéken, és ha született volna már gyerekem, és oda járatnám, mert máshova nem járatnám, és ha te most el akarnád vele énekeltetni a Nemzeti Összetartozás dalát június 4-én, ahogy a minisztérium javasolja neked, akkor belőled, István bácsi egy gramm hasnyálmirigy nem maradna, én úgy söpörnék végig a folyosókon és az iskolaudvaron, mint az a tornádó a múlt héten Oklahomán, és vinnék magammal mindent, egyetlen darabot nem hagynék érintetlenül az épületből a gyerekeken kívül, és te meg a beszari iskolaigazgatód, az a zsíros szemüvegű székrekedés, és a fasiszta tornatanárod, a Géza, és az összes nyomorult sípénzgyűjtő hóhér imádkozhatna, hogy érjen már véget ez a nap, és inkább hajtogassunk újra origaminyuszit a gyerekekkel, és nézzük, ahogy eszik a tejbegrízt a menzán, szóval örüljél, de azért vigyázz, nagyon vigyázz, mert sok mindent lenyelnek ezek az apukák, meg félnek is azoktól a bizonyos következményektől, de azért ha a gyerekükhöz nyúlsz, István bácsi, ha eltéveszted azt a kurva házszámot, akkor hidd el, nem lesz kegyelem.
