Üldögéltünk Orbán Ottóval, többnyire hallgatott, néha kérdeztük, mért hallgatsz, mire megcsillant a szeme, és az utánozhatatlan koboldhumorával odabökte: Mit mondjak, ha egyszer nem hideg a tea? Pedig meleg már akkor se volt. Nem mondott, hanem írt. Mintha ide, a harmadik köztársaság emlékoszlopára véste volna föl onnan, a 90-es évek közepéről: „rókafiak nyomakodtak elő a rókalyukakból / rókaagyakba való eszmékkel / hogy a történelmet gólra játsszák / a vesztest pedig a legjobb a sárba taposni / akkor legalább nem sokat pofázik / rendőrállamban nőttek föl / szabadságnak azt gondolták hogy mától fogva a rendőr nekik tiszteleg / a népről meg azt hogy vasreszelék / melyet egy mágnesvassal állíthatnak át a megkövetelt irányba”. Május huszadikán lett volna 77 éves, múlt vasárnap 11 éve, hogy meghalt. Nemrég Kornis Mihály az ő verseit mondta a Nyitott Műhelyben. Megrendítő este volt, az öregkori nagy versek sötéten, fényes kétségbeesettséggel sorjáztak, avulatlanul, mintha tegnap vagy holnap írta volna őket, mint az idézett A dán királyi főszámvevő jelentése a Fortinbras&Fortinbras cég átvilágításáról címűt. Most én mégis A magyar népdalhoz négy sorába kapaszkodom: „gyűlöljek csak aljas elvet, / ne a földet, ne a nyelvet, / nézhessek rád, mint a napra, / melyen nem üt ki a lepra”. Rémületesen hideg a tea, Ottó.
Fotó: MTI / Tóth István Csaba
A POSZT itt! rovat már a Twitteren is! Kövess ott is minket!
