Mi, akik itt közel a tengerszinthez éljük unalmas életünket, soha nem fogjuk őket megérteni. Egy időben próbáltam. Elolvastam mindent ami a magashegyi hegymászásról szólt. Rob Hall történetét, aki 1996-ban a Hillary lépcső aljában ülve még szót tudott váltani terhes feleségével, nevet adtak születendő gyereküknek, aztán ott az Everestre lecsapó viharban ülve meghalt. Anatolij Bukrejevét, aki ugyanekkor próbált hegymászókat menteni. Őt egy évvel később az Annapurnán kötélfeszítés közeben sodorta el egy lavina. Legenda volt.
Aztán rájöttem, hogy innen, nekünk ezt megérteni soha nem lesz lehetséges. Anélkül, hogy nyolcezer méter magasra másznánk, oxigén palackos segítséggel vagy anélkül, mi innen bármit mondunk csak trollok maradunk. Szónokolhatunk erkölcsi magaslatról, ahova pusztán az repített bennünket, hogy mi soha nem próbáltuk meg és lám még most is élünk. Nagy kaland. Elítélhetjük az itthon maradt feleséget, hogy „milyen szenvtelen volt“. Csakhogy ő már járt nyolcezer méter felett. Pontosan tudja mi, miért és hogyan történik. Egy dolgot nem tudunk meg soha. Milyen az: odamenni és megcsinálni. Aztán ha úgy alakul, boldogan halni meg. Mert van úgy, hogy a hegy győz.
Fotó: MTI / Illyés Tibor
A POSZT itt! rovat már a Twitteren is! Kövess ott is minket!
