Nem lennék most az azerbajdzsáni polgárok helyében. Kapitális hibát követtek el. Nem jól szavaztak az Eurovízió Dalverseny döntőjében, így Oroszország null pontot kapott tőlük. A bajt csak tetézte, hogy akik összesítettek majd bediktálták a pontokat is képtelenek voltak az önreflexióra, amely egy csendes korrekcióhoz vezetett volna. És akkor ugye felülbírálva a telefonon érkezett szavazatokat még menteni lehetett volna a menthetőt és mindez, ez a teljesen érthetetlen kisiklás, meg sem történik. Igaza van Ilhan Alijev elnöknek – aki egyébként a magyarok nagy barátja, apukát most nyomtatta bélyegre a Magyar Posta – amikor vizsgálatot rendelt el ez ügyben. Ezek után csak reménykedem, hogy Semlyén „belovagolok Erdélybe” Zsolt miniszterelnök helyettes is diplomáciai jegyzékben követel hasonló vizsgálatot a romániai magyar szavazatok ügyében. Hová lettek azok? Lepleződjön hát le a nagy összeesküvés, amelyet a Budapest-Moszkva-Baku tengely ellen szőnek. Tudjuk kik. Komolyan beszélek, mert a hülyeség, és ebben Rozika néni csak megedzette hajthatatlanságomat, nem tréfa dolog.
Nem lennék most az azerbajdzsáni polgárok helyében. Kapitális hibát követtek el. Nem jól szavaztak az Eurovízió Dalverseny döntőjében, így Oroszország null pontot kapott tőlük. A bajt csak tetézte, hogy akik összesítettek majd bediktálták a pontokat is képtelenek voltak az önreflexióra, amely egy csendes korrekcióhoz vezetett volna.
Ajánlott videó
- 21:53 Kitették az ICE korábbi parancsnokát egy Las Vegas-i kocsmából
- 21:34 4,5 millió lányt fenyeget idén a nemi szerv megcsonkításának veszélye
- 21:10 A nap legfontosabb hírei - 2026.02.06.
- 21:04 Kanye West felesége azt mondja, az ő ötlete volt az állandó pucérkodás – de ennek most vége
- 20:39 Női vízilabda Eb: „Ezüsttel a fiúknál és a lányoknál is tele a padlás”
- 20:39 „Inkább az előkészítés az erőssége” – Redzic Damir Salzburgban járná Szoboszlai Dominik útját
- 20:32 Közel egy év után sincs gyanúsítottja az MNB-ügynek
- 20:27 Humanoid robotot épít Szerbia
- 20:21 Árpa Attila az RTL-en pirított oda Stohl Andrásnak A Nagy Ő miatt
- 20:03 A 2028-as olimpiai játékok főszervezője is lemondhat az Epstein-aktákban talált üzenetváltása miatt
- 19:31 A magyar után bezár a Szabad Európa román és bolgár kiadása is
- 19:30 Lindsey Vonn egy héttel a keresztszalag-szakadás után már az edzőpályán dolgozott
- 19:12 Szinte az összes boxot feltörték a tiszaújvárosi Alza automatában
- 19:04 Trump letörölte a videót, amelyben majomként ábrázolták Obamáékat
- 18:59 Pintér Bence: Várom a Győr-Szol elnök-vezérigazgatójának a lemondását
- 16:41 Letartóztatták a kétszeres BL-győztes kézist, mert kenőpénzért szerzett hivatalos okmányokat
- 10:59 Kapu Tibor megjelenésében reménykednek a magát lábon lövő Fidesz-jelölt elárvult körzetében
- 16:26 Magyar Péter személyesen kérdezné meg a legfőbb ügyésztől, miért nem tartóztattak le senkit az MNB-botrány miatt
- 08:00 „Nem gondoltam volna” – Kiara Lord kielemezte, hogyan csókol Stohl András
- 14:28 Molnár Áron azt állítja, G.w.M egyszer megkérdezte tőle, támogatná-e a Fideszt egy nagyobb összegért
- 06:48 „Ez túl nagy ár érted” – önként távozott A Nagy Ő egyik szereplője
- 20:21 Árpa Attila az RTL-en pirított oda Stohl Andrásnak A Nagy Ő miatt
- 15:12 Először kapott esélyt az élettől a férfi, aki 30 éven át élt barlangban
- 08:07 Nulla százalékos béremelést ajánlott a dolgozóknak az Audi Hungaria vezetése
- 09:18 Meglőttek Moszkvában egy magas rangú orosz katonai vezetőt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
