Nem szeretném az öncélú fikázók táborát gyarapítani. Szerintem az Eurovíziós Dalfesztivál sokkal jobb módja annak, hogy európai országok összemérjék az erejüket, mintha fegyverrel esnének egymásnak. Nem mondom, hogy kis ár, de ha ez az ára a békének, hát én lelkesen megfizetem, legfeljebb leveszem a hangot, vagy kikapcsolom a tévét. Nagyjából ennyi lett volna önmagában a rendezvényről a mondanivalóm, és mivel ez így mégis csak öncélú fikázásnak hat, úgy gondoltam, hogy inkább nem is írok semmit.
Ekkor jött viszont szembe a kiváló blogtárs, a Vízióblog több mint egy hónapja a témában előásott videója, amelyben még a megmérettetés előtt vizsgálgatja egy német televízió a versenybe benevezett dalok közül a magyart. Akkor még nem volt ilyen magasan az Eurovízió hype, ezért elkerülte a figyelmemet, de most egy hír újra hivatkozott rá. Íme, a videó magyar felirattal:
Azért érdekes élmény nézni ezt a beszélgetést, mert az ember rögtön az elején azt gondolja, hogy ennél lejjebb nincsen, és eközben mégis a szereplők folyamatosan bizonyítják, hogy van lejjebb, újra és újra van lejjebb. A negatív csúcs, amikor eljutnak a bőgatyás, gulyásos sztereotipizáláshoz, amivel kapcsolatban a két német hölgynek, akik a jól ismert módon csinálnak hülyét magukból a félinformációkból és görcsös túlkompenzálásból gyúrt egyveleggel – csak hogy érezzék, hogy milyen, amikor egy komplett nemzetet általánosítanak egyetlen mondatban – üzenem, hogy pont nekik aztán különösen csínján kéne bánni az efféle nemzetiségi sztereotípiákkal.
Rosszulesik? Megértem, és nem is írnék ilyet magamtól. Akkor mi lenne, ha inkább abbahagynánk ezt az egész marháskodást?
