A mai országgyűlési államfőválasztás tanulságaként nem azzal lettünk okosabbak, hogy az első fordulóban minden papírformának és rációnak megfelelően megválasztották Áder Jánost Magyarország következő köztársasági elnökének. Valódi érdeklődés nem a választási eredményt, hanem a biztos befutó első, megválasztása után elmondott beszédét övezte. Ez a beszéd ugyanis fontos volt. Már önmagában az nyilván fontossá tette, hogy rendkívül sokan figyelték. Ennél sokkal lényegesebb volt azonban, hogy ebben a beszédben kellett egyfajta alaphangot megütni, nagy vonalakban kijelölni azt a keretet, stílust, igényt és ambíciót, amely nevében az új államfő hozzáfog a munkájához.
Többen várták, köztük én is, hogy ez a beszéd egyúttal egyfajta programismertetés is lesz, de érthetően, és a céljait tekintve helyesen a frissen megválasztott új köztársasági elnök más utat választott. Olyan szöveget mondott el, amelynek nem a konkrét teendők kijelölése, sokkal inkább az értékválasztás, a szerepfelfogás körülírása, az absztrakt államfői teendők meghatározása volt a funkciója. Ez a szerep, ezek a teendők pedig nagyon világosan egy pártok fölé emelkedő, legalább is ilyen ambíciókat tápláló politikus képét rajzolták meg. Úgy tűnt a beszédet hallgatva, hogy minden hezitálás nélkül, nagy erővel és meglepően hitelesen fogott hozzá a Fidesz korábbi alapító tagja ahhoz, hogy a nemzet egységét kifejezni képes, karakteres, de minél több ember által elfogadható szereplővé váljon a magas hivatal élén.
Új szereposztás bontakozik ezzel ki a kormányoldalon, még akkor is, ha ez nyilván nem volt közvetlen cél. Áder János személyén keresztül most határozottan megjelent az a szándék, amelyről az év eleje óta hallani lehetett ugyan a jobboldal háza tájáról, de amit a zajló események folyamatosan a háttérben tartottak. Ez a valami a konszolidáció, azaz a frontvonalak hosszának mérséklése, a konfliktusok számának gyarapítása helyett az egyre nagyobb megegyezésre törekvés, a vibráló, gyakran idegesnek tűnő közélet nyugtatása, hűtése. Áder János belépése új lendületet adhat ennek a konszolidációs programnak.
Bármennyire is törekszik ugyanis a megválasztott államfő saját újrapozícionálására, a pártok fölé emelkedésre, a nyilvánosság percepciója nem fog ilyen gyorsan megváltozni. Továbbra is a régi fideszes politikust fogják benne látni, aki azonban szokatlanul lágy, békülékeny, konszenzuskereső tónusban beszél. Önvizsgálatot tart szükségesnek, köszöni a kritikákat, meleg szavakkal emlékezik Göncz Árpád elnökségére, és továbbra is Deák Ferencet jelöli ki példaképnek. Egy olyan politikai mezőben, ahol a bizonytalan szavazók egy részét eddig épp a kormányoldal túlzott határozottsága, magabiztossága és gyakran konfrontatív stílusa tántoríthatta el, most sokat tehet Áder János, akinek a kezében a kormányhoz mérhető hatalom természetesen nem összpontosul ugyan, de működésének, megszólalásainak hatása nagyon is érezhető lehet majd az egyre élesedő politikai versenyben.
