Poszt ITT

Túlsúlyos fiú ríkatta meg a briteket

Paul Potts csaknem öt évvel ezelőtti, emlékezetes produkciója után egy versenyzőpáros ismét operával hódította meg a „brit Csillag születik”, azaz a Britain’s Got Talent közönségét.

A 17 éves, önbizalomhiánnyal és súlyproblémákkal küzdő Jonathan, illetve partnere, egyben legjobb barátja, Charlotte előadásától – a dal felcsendüléséig – a négytagú zsűri és a hallgatóság sem várt sokat a felvételek tanúság szerint.

Ami viszont azután következett, arra talán legmerészebb álmukban sem gondoltak volna a résztvevők, a bírák és a műsor készítői. A közönség folyamatos tapsviharral és álló ovációval ünnepelte a két énekest, akárcsak pár évvel korábban Paul Potts-ot és Susan Boyle-t, a brit tehetségkutató leghíresebb felfedezettjeit.

Jonathan és Charlotte produkciójáról még a kemény kritikáiról ismert Simon Cowell, a műsor alapítója is elismerően szólt. Szerinte Jonathannak „egyedülállóan jó hangja van”, ám megjegyezte, hogy szólóban kellene folytatnia a versenyt.

A tini srác utóbbival nem értett egyet, és leszögezte: Charlotte-tal, mint duó nevezett be a tehetségkutatóra, és vele is fogja befejezni. Végül ebben a felállásban is megkapták a négy igent a zsűritől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik