Emlékszem, egy régi ismerősöm hívott oda először. Mindig éttermekben találkoztunk, de a belvárosi törzshelyét épp felújították, így lett a Frankel Leó utcai vendéglő az új hely. Megfogadtam a barátom tanácsát, halat rendeltem, amit valami egészen elképesztő, enyhén csípős tésztával kaptam. Hirtelen érdekes lett a hely, ami addig csak a találkozó kulisszáját adta. Dicsértem az ételt, erre ott termett az étterem névadó tulajdonosa, Földes Józsi, és közölte, hogy valami nagyon nagy ember, talán Amerigo Tot, de erre nem esküszöm meg, pont így szerette.
Tudom, ez nem gasztroblog. Ez most nekrológ.
Földes Józsi, aki főzött Liz Taylornak, Yoko Ononak, Richard Nixonnak, Giscard d’Estaingnek, Jimmy Carternek, Marcello Mastroinanninak, hogy csak néhányukat emeljem ki, rendszeresen ott állt az asztalom fölött, vagy leült mellém, és azt kérdezte, ízlik-e például a napi menüben (!) kínált bárányborda.
Biztos nem én leszek az egyetlen vendég, aki Józsiról a nyilvánosság előtt emlékezik. Az étterem hétköznaponként mindig hemzsegett az újságíróktól. Mindegyikre irigykedtem, akik naponta odajárhattak, micsoda mázlisták.
Én alkalmi vendég voltam ebédre. Nem csak a baráti áron mért, minden nap más, és minden nap egy csendes gasztronómiai szenzációt rejtő menüért szerettem odamenni. Földes Józsi vendéglője közéleti hely volt, de a nagy magyar őrületben valami egészen csodálatos módon a béke szigete. Jobbosok, balosok egyesültek a csodálatosan filézett rántott csirkecomb felett – természetesen befőttel, vagy a messze földön híres töltött káposzta, húsleves mellett. Ha épp nem akadt beszélgetőpartner, akkor ott volt maga Józsi, akivel ha gyorsan elintéztük az étel témáit, jött a közélet, jött a politika.
Többet nem találkozunk az asztalok között, de persze továbbra is jelen lesz a vendéglő falát díszítő fekete-fehér képeken, ahol világsztárokkal és politikusokkal pózol. Ott lesz az összes receptben, amelyek szerint hűen készítik tanítványai továbbra is a nagyszerű fogásokat. Ott lesz a dugig tömött hétköznap déli étteremben, amelyik talán ezután is összehozza az embereket, jobbosokat, balosokat, öregeket, fiatalokat, ismerősöket és ismeretleneket.
Józsi borzasztóan fog hiányozni, de olyan örökséget hagyott itt nekünk, vendégeinek, amilyennel kevesen dicsekedhetnek: semmihez nem hasonlítható, időtlen, csodálatos ebédeket. Nyugodj békében, Józsi!
