Poszt ITT

Bébicsősz lett az exsztárzsaru

Doszpot Péter, az ország kedvenc zsaruja hosszú idő óta először szólalt meg. A Hír24-nek beszélt a munkájáról és a magánéletéről is.

Doszpot Péter nevét szinte mindenki ismeri. Ő volt az első olyan bűnügyi nyomozó, aki nem csak a krimikedvelők fantáziáját mozgatta meg. Tucatszámra kapta a szerelmes leveleket, és tucatszámra oldotta meg a rejtélyes ügyeket. Aztán politizálni kezdett, amit ma már rossz döntésnek tart. Azt sem titkolja, miért. Három év kitérő után mindenáron vissza akart menni a rendőrséghez, de volt főnökei ajtót mutattak neki. Nem tagadja, majdnem belehalt ebbe.


Fotók: RTL Klub

Korábban mindenki úgy emlegette, a sztárzsaru. Ma már vélhetően nem így jellemezné magát. Ha egy szóval kellene portrét rajzolni önmagáról, mit mondana?

Sikeres cégtulajdonos.

Korábban megszerzett ismertségének vagy a szakmai tudásának köszönheti, hogy sikeres a vagyonvédelmi vállalkozása?

Mindkettőnek. Az ismertség azért jó az üzleti életben, mert kapukat nyit meg az ember előtt. Ugyanakkor ez kevés, ha nincs mögötte teljesítmény. Azt gondolom, mások is elismerik, amit rendőrként elértem, tehát ez is ott áll a mostani sikereim mögött.

Úgy tudom, hogy a családjában senki nem volt zsaru. Ön hogyan került a pálya közelébe?

Barátaim között voltak nyomozók, és nagyon tetszett, amit csináltak. 1987-ben csatlakoztam a testülethez. Egészen alulról kezdtem. Nagykátán lettem bűnügyi nyomozó, majd 1990-ben kerültem Budapestre.

Mi volt az első olyan ügye, ami miatt felfigyelt önre a sajtó?

Őszintén mondom, nem emlékszem. Talán az egész akkor kezdődött, amikor felgöngyölítettünk a 90-es évek elején egy rablássorozatot. Aztán szerencsére rengeteg olyan eset megoldásában vettem részt, amely sajtóérdeklődésre tartott számot. Azt hiszem, az ismertségemben a rendszerváltásnak is nagy szerepe volt. Az emberekben korábban negatív kép élt a rendőrökről. Aztán jöttek a nagy gyilkossági ügyek, és hagyták, hogy úgy beszéljek ezekről a nyilvánosságnak, ahogyan akartam. Én pedig nem használtam a szakzsargont, mindig világosan fogalmaztam, hogy mindenki megértse. Ráadásul mindig elérhető voltam a sajtó számára.

Nyílt titok, hogy rengeteg hölgy rajongott önért. Mennyi szerelmes levelet kapott?

Töménytelen mennyiségűt. Elképesztő volt számomra, hogy ilyen sokan ismernek. Fantasztikus érzés volt, ezt nem tagadom, élveztem. Azt hiszem, hogy a szerelmes leveleket egyszer majd megmutatom a gyerekeimnek is. Persze azon is elgondolkodtam, szerencse is kellett ahhoz, hogy ennyire felkapjon a média. Talán ha nem gyilkossági zsaru lettem volna, hanem mondjuk betörésekkel foglalkozó rendőr, biztosan nem így alakult volna az életem.


“A pártpolitika nem az én világom”

Sokszor kapott életveszélyes fenyegetést?

Sokszor. Egyik alkalommal például a kommandósok fogták el azokat, akik meg akartak ölni. Az illetők hosszasan megfigyeltek és azt tervezték, végeznek velem. Mindannyian az idegenlégióban szolgáltak, és elhatározták, bérgyilkosságból fognak megélni. Én lettem volna a próbamunka, ha le nem kapcsolják őket.

Az, hogy politikusnak állt, tévedés volt az életében?

Magam sem tudom, miért tettem. Hívtak, és én azt gondoltam, hogy menni fog nekem az is. De tévedés volt. A pártpolitika nem az én világom. Három évig politizáltam, aztán otthagytam. Azt sajnálom a legjobban, hogy korábban nem mérlegeltem, hogy ezzel vége lesz a rendőri pályámnak.

Ma hogyan telnek a hétköznapjai, keveset hallunk Doszpot Péterről.

Nem véletlen. Minden időmet a kétéves ikerlányaimmal töltöm. Az elmúlt két évem körülöttük zajlott. Imádom őket, és csodálatos dolgokat élek meg általuk. Semmiről nem maradok le, ami velük kapcsolatos. Láttam, amikor megtették az első lépéseket, hallottam, amikor először kimondták, hogy apa. Szinte nem volt olyan fürdetés az elmúlt két évben, amit kihagytam volna.

A két nagy fiánál ez nem így volt?

Az elején velük is ott voltam, de amikor rendőr lettem, már kevés idő jutott rájuk. Szerencsére most már velük is többet tudok foglalkozni. A nagyobbik 25 éves, és saját cége van. A kisebbik 22 éves, és kommunikációt tanul. Egyikük sem akart zsaru lenni, szerintem ilyen névvel nem is lenne jó nekik. Talán túl sokat várnának tőlük, ami nem jó egy gyereknek.

Van valami nagy terve, készül valami nagy dobásra?

Mindenem megvan, boldogan élem a mindennapjaimat. Csupán arra vágyom, hogy a cégem továbbra is sikeres legyen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik