Felnőttként visszatekintve gyanús, félelmetes. Mert besurranóként mászik be, az arca borvirágos (megengedőbben: pirospozsgás), szakálla, haja rendezetlen, és osztogat. A gyereknek meg nehéz elmagyarázni, hogy jobb az idegenektől általában… és soha semmit…, tőle azonban cseppet sem, és tényleg van olyan, hogy egyszerre kapható virgács és „minden jó”. Mikulásnak viszont lennie kell, hiszen elérte, hogy évekkel ezelőtt kirúgták az ausztrál helyettesítő tanítót, aki ennek ellenkezőjét állította róla. Szerintünk a tanerő könnyen megúszta, „mesegyilkosságért” többet is kaphatott volna. A mese fontos. A mese az kell.
Álláspontunk szerint ugyanakkor társadalmi szempontból a „több Szent Miklós, kevesebb Mikulás” elve hasznosabb lenne. Az apóka rendszere ugyanis hazugnak tűnik. Honnan van címlistája, hogyan képes betartani a munkajogi szabályokat, miért nem tűnik fel senkinek, milyen sokáig dédelgeti a gyerekeket? Más ezért…
Fotó: Reuters / Brendan McDermid
Szerintünk az sincs rendben, hogy a gyerek azt hiszi, ír valamit, oszt jó napot!, mindenképpen megkapja, amit kért. Nem számít, hogy Mikulás vagy Télapó, ha az ünneplést meghatározza a pénztárca, akkor baj van. Ráadásul a magyar gyerek pontosan tudja, hogy a színeknek jelentésük van. Mikulás csak pirosban jöhet. Kezdődhetne is a szoci beetetés, ha nem tudnánk, hogy a Télapó volt valójában komcsi, a Mikulásnak kétharmados a többsége.
Kívülről viszont még ez sem látszik, a fehér szakállú pártsemleges. Az, hogy a Mikulás nem balos, nekünk azóta világos, hogy tudjuk mi a különbség a csokoládé és az annak látszó valami között. Szerkesztőségi szakértőnk magyarázatát nem idéznénk ide, az egyszerűség kedvéért legyen annyi elég, a sokkal drágább, jobb és tényleg egészségesebb. A gazdagok gyerekei nagyobbat, jobbat kapnak a csokiból. Az igaziból. A Mikulás rendszere tehát rossz. Nem tetszik nekünk. A Mikulásé sem. De azért mégse mondjon le. Mert mostanság szinte ő az egyetlen, aki tényleg valami kézzelfoghatót hoz a puttonyában.
