Túl vagyunk a kettes választókerület időközi választásán. Az előzetes eredmények értékelésébe fejest ugrottak a politika elemzői. Volt, aki visszafogott távolságtartással tekintett a számokra, óvva mindenkit a messzemenő következtetések levonásától, és volt, akinek még azt is sikerült kimatekoznia, hogy a Fidesz-eredmény növekménye százalékra pontosan kiktől jött össze.
Mindenkinek igaza van, aki a budai kerület sajátosságaira hivatkozva kerüli a nagy, általános, országosan igaz összefüggések keresését a vasárnapi eredmények alapján. Ahogy azt korábban is írtam, egyedül a változással érdemes valamelyest foglalkozni, hiszen minden egyéb körülmények változatlansága mellett figyelhettük meg, hogy miként hatott a szavazókra két rendkívül turbulens hét. A kormánypárti szavazókra elvileg negatív hatással lehetett volna az IMF-döntés, amelyet az utolsó pillanatban még a Moody’s leminősítése is megfejelt. Baloldali ellenzékben pedig a sikertelen összefogási kísérlet okozhatott némi kedélyromlást. Az eredmény? Kormányoldalon mintha mi sem történt volna. Szinte darabra megvoltak a Fidesz szavazói, ami az alacsonyabb – bár nem kiugróan alacsony – részvétel mellett arányaiban jelentős javulást hozott a végeredményben. Úgy tűnik, a rossz hírek ilyen összetételben, ilyen mennyiségben és ilyen értelmezések mellett nemhogy elbizonytalanítják, de még talán össze is rántják mérsékelt jobboldal támogatóit.
Nem tudtak viszont hasonló összetartást bemutatni a baloldal szavazói, akiknek ezekben a hetekben, hónapokban több feladvánnyal is meg kell küszködniük. Ha az LMP nem szimpatikus nekik, akkor sem egyértelmű a választásuk, hiszen a régi MSZP és Gyurcsány Ferenc új pártja között kell a jobbat megtalálni – igaz, a vasárnapi szavazáson legalább még önálló jelöltje nem volt a DK-nak. Ha viszont szimpatizálnak az LMP-vel, akkor a kétségeikkel kell birkózniuk: fiatalok, aranyosak, de a jobboldal megszorongatásához ez láthatóan nem elég. Mi döntsön? A szimpátia vagy az ésszerűség? Nem csodálom, hogy a Karácsony Gergely szavazói közül sokan inkább a legegyszerűbb utat választották, és otthon maradtak, de abban sincs semmi különös, hogy kisebb részük ezúttal valószínűleg Lévai Katalinnál landolt, aki tudott így szépíteni a második fordulóra.
Nem országos és minden választóra érvényes következtetéseim vannak ezek alapján, csak benyomásaim: a Fidesz keménymag szétrobbantásához nem elég néhány rossz hír a gazdaságból, vagy egy-két rosszul sikerült nyilatkozat. A baloldalon viszont gyengék a kötések, különböző részei most bizonytalan léptekkel tántorognak ide-oda. Minden mozog, de az összes vesztesége és terhes közelmúltja ellenére még mindig az MSZP képvisel valamiféle gravitációs központot ebben a kavargásban – még akkor is, ha nemrég még ők sem hitték volna, hogy egy harminc százalékos második helyet sikerként fognak értékelni.
