Fotó: Kummer János
„Semmit sem tanultak és semmit felejtettek” – Talleyrand alighanem Orbán Viktorról is hasonlóan vélekedne, mint a Bourbonokról. Orbán Viktor első miniszterelnöksége idején csökkentették a munkanélküli járadék folyósítási idejét, megszűnt a munkanélküliek jövedelempótló támogatása. Befagyasztották a családi pótlékot, viszont a személyi jövedelemadó rendszerén keresztül, adókedvezménnyel támogatták a családokat – már azokat, ahol volt adózott jövedelem. Ma hasonló intézkedéseket látunk az Orbán-kormánytól.
A kormány gazdaságfilozófiájának lényege nem változott: a közép, de még inkább a felső közép, és felső rétegek megerősítése.
„Ismétlési kényszer” – így nevezte Freud, a pszichoanalízis atyja az emberi léleknek azt a jellegzetességét, hogy újra és újra igyekszik átélni – az álmok szintjén vagy valóságosan – a meghatározó élményeit.
Gyanítható, hogy a valóságra reagálás helyett inkább az ismétlési kényszer vezeti a kormányt a gazdaság- és társadalompolitikájában, amelynek lépései éppen azokat a rétegeket sújtják nagyon keményen, amelyek a válságtól leginkább szenvednek.
Persze oka lehet a sajátos politizálásnak az ismétlési kényszeren túl az ideológiához való görcsös ragaszkodás is, amelynek komoly hagyományai vannak Magyarországon. Eszünkbe juthat például az új gazdasági mechanizmus bukása a 60-as években, amelynek ideológiai okai voltak. De nem menjünk ennyire messzire: az ideológiához való görcsös ragaszkodás iskolapéldája volt Kóka János is, amikor a válság kitörése után nem sokkal halálos komolysággal bizonygatta a parlamentben, hogy a válság oka bizony az, hogy nem építették le eléggé az államot, a szabályozást. De az előző ciklus pénzügyminisztere, Oszkó Péter sem hirdetett nagyon mást a válság kitörése után, mint annak előtte, a nagyvállalati munkaadók érdekvédőjeként. A rugalmatlan politikai gondolkodás nem elsősorban annak a kérdése, hogy hívják a miniszterelnököt, a problémai gyökerei mélyebben vannak.
Freud azt a nyomasztó következtetés vonta le az ismétlési kényszer átható voltából, hogy végső következménye a „halálösztön”, azaz maga a halál. A gondolatot a modern pszichológia vitatja. Az viszont aligha vitatható, hogy a valóság kényszeres semmibevételének előbb-utóbb katasztrófa a vége.
