Poszt ITT

Orbán-Orbán: 1-1

Mára nemcsak az derült ki, hogy Orbán Viktor nélkül nincs ünnep, hanem az is, hogy az Európai Unió mégis fontos. Focis nyelven 1-1, gólszerző: Orbán Viktor és Orbán Viktor.

Amikor öt éve a Fidesz külön ünnepelt, akkor „csak” az Országgyűlés ünnepségétől maradt távol, most gyakorlatilag az ünnepet tette záró- vagy idézőjelbe. Lehet örvendezni azon, hogy nem lesz gondja a rendőrségnek, de…

A kormányfőnk köré szövődő mitológiából és abból, ahogy 2010-ig a Fidesz kisajátította magának a jogot ’56 megünneplésére megjósolható volt, hogy előbb-utóbb bejelentik: Orbán Viktor nem pótolható, cserélhető, ’56 pedig addig ünnep, amíg hasznos.

Ez sem meglepő, hiszen a kétharmados forradalom tavaly „megszabadított bennünket, 56 örököseit attól, hogy a forradalom napján úgy érezzük, mégis csak újra kell vívni ezt a harcot” – mondta tavaly a kormányfő, jelezve rögvest, hogy „a harcot, a magyar életlehetőségek szabad alakításáért vívott harcot” lezárták.

Orbán Viktor tavaly olyan országot látott maga előtt, ahol erős állam védi a közérdeket, ahol értelmetlen szabályok nem gátolják a vállalkozókat, a dolgozókat, ahol a külföldi vállalatok ugyanúgy adóznak, mint a magyarok, ahol garantálják a nyugdíjasok biztonságát, a nyugdíjak értékét, és nem engedik, hogy eltőzsdézzék az emberek befizetését. A kormányfő arról is beszélt, hogy 1956-ban az utcákon győzték le a magyarok a hazugságot, 2010-ben a választásokon. Na de mi van idén?

Orbán Viktor egyértelműen kiemelkedik közszereplőink mezőnyéből, nagyobb tömegeket képes vonzani, mint egy VV-hős, és úgy tud hatni hívei ösztöneire, indulataira, mint egy rocksztár. Az “elvtelen” Fideszt emlegetők nyilván rögtön készek a válasszal, de szerintünk nagyobb a baj. Már a tömeg, a kétharmad sem kell, a „mi” és „ők” szembeállítása önjáró lett, „azemberek” tudják a dolgukat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik