Poszt ITT

Ön szerint ki legyen az új egészségügyi miniszter?

A tervek szerint akár már a héten dönthet az SZDSZ Molnár Lajos utódjának személyéről. A sajtóban felvetődött nevek között szerrepel több kórházigazgató, ügyvéd, de az Államreform-bizottság két tagja is.

A tárcavezető péntekkel mondott le posztjáról, helyét Horváth Ágnes vette volna át átmenetileg, végül azonban Kóka János ragadta magához az egészségügyet. Annyi biztos, hogy az új tárcavezető is liberális lesz, és elkötelezett a több-biztosítós modell mellett.

Repa Imre orvosprofesszor, a Kaposi Mór Oktató Kórház főigazgatója, az Államreform Bizottság tagja még szerdán cáfolta, hogy felkérést kapott volna az egészségügyi tárca vezetésére. Rajta kívül Ábrahám László műhibaperekre specializálódott ügyvéd és Falus Ferenc, a Nyírő Gyula kórház igazgatójának neve is felmerült, de ezen információk is egyelőre csak találgatásoknak bizonyultak.

A Világgazdaság már azt írja, hogy a posztra Badacsonyi Szabolcs, a Budai Gyermekkórház ügyvezető igazgatója, III. kerületi liberális politikus a legesélyesebb. A Napi Gazdaság ugyanakkor Somody Imrét, a Pharmavit volt tulajdonosát gondolja befutónak, igaz, mint az érintett kifejtette: nem kapott ajánlatot az SZDSZ-től. A Népszabadság a sort Mihályi Péter közgazdásszal és Székely Tamással, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgató-helyettesével egészítette ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik