Árvíz tépázta a biztosítók nyereségét 1999-ben. Bevételeiket viszont az életbiztosítások iránti kereslet stabil növekedése duzzasztotta, olyannyira, hogy a növekedés újból – csakúgy, mint az előző évben – mintegy 10 százalékponttal haladta meg az inflációt. Ezzel az összes díjon belül az életbiztosítások aránya elérte a 40 százalékot, és a prognózisok szerint alig két év múlva e bevétel vetekedni fog a nem-életbiztosításokéval. Ez pedig egyúttal azt jelenti, hogy a hazai piacon is az Európai Unió tagországaira jellemző arányok alakulnak ki. A természeti katasztrófák következtében a biztosítók nyeresége az előző évinek majdnem a felére csökkent. Befektetéseik összértéke ugyan jelentős mértékben nőtt, ám a korábbinál alacsonyabb hozamot értek el, így nem tudták teljességgel ellensúlyozni a kárkifizetések terhét. Az adózott eredményük így is 7,6 milliárd forint volt, amiből 6,5 milliárdnyit osztalék formájában a tulajdonosok kaptak kézhez.
A társaságok 1999-ben kétszer is szembesültek olyan kormányzati elvárással, amelyik a legkevésbé sem volt ínyükre. Először éppen az áradások nyomán szólították fel őket adakozásra, a biztosítással nem rendelkezők kártalanítására. Ennek végül 100 millió forintos biztosítói gyorssegély kifizetésével és 5 milliárd forintnyi, 10 éves lejáratú államkötvény lejegyzésével tettek eleget. Másodszor a biztosítási adó bevezetése ellen szerveztek lobbihadjáratot, mondván: a jelenlegi fiatal és alulbiztosított piacot nem szabad olyan követelmények elé állítani, mint a jóval fejlettebbeket. Értékelésük szerint a biztosítási adó bevezetésére legkorábban akkor kerülhet sor, amikor a jelenlegi éves díjbevétel megduplázódik és eléri a 245 milliárd forintot. Az Egyesült Államokban évente személyenként biztosításra költött 4 ezer dollárhoz képest, de még a Szlovéniában jellemző 800, és a Csehországban tapasztalt 500 dollárhoz viszonyítva is elenyésző a magyar polgárokra fejenként évente jutó 100 dollárnyi biztosítási díj. A tervezetek többféle mértékben a nem-életbiztosításokat, és ezen belül a gépjármű-biztosításokat terhelték volna a díjbevételhez képest 2,5-5,0 százaléknyi adóval, ami 6-9 milliárd forint bevételt hozott volna a költségvetésnek. Az elképzelések egy része az életbiztosítások személyi jövedelemadó-kedvezményét is eltörölte volna, ettől mintegy 13 milliárd forintnyi adóbevételt remélve. Mindezt – a biztosítók számításai szerint – még 1 milliárd forintnyi költség terhelte volna a nem-életbiztosítások 8 millió darabos állományának átalakítása miatt. Végül a biztosítók – akik az 1999-es üzleti évük után egyébként 3 milliárd forintnyi társasági adót fizettek be – ígéretet kaptak arra, hogy a kormány leveszi a napirendről a biztosítási adó tervezetét.
Az elmúlt év legfőbb “társasági eseménye” a Generali-Providencia létrejötte. A fúzió egyúttal átrendezte a díjbevétel alapján kalkulált rangsor élbolyát: az előző években stabilan a 4. és a 6. helyen állomásozó két cég “összetettben” egyszeriben a 2. helyre rukkolt elő. Az életbiztosítások rangsorában azonban a közös erő csak a 4. helyezésre volt elegendő. A legnagyobbak közül a többi három társaság – a Hungária, az ÁB-Aegon és a Nationale-Nederlanden – piaci részesedése igen lassan, de mérséklődik, a felszabaduló tortaszeletekre a dinamikusan növekvő társaságok vetik rá magukat. Így az életbiztosításban elsősorban is az OTP Garancia, és a kicsik, az ABN Amro Mébit, valamint a Winterthur jár az élen, a nem-élet ágban pedig egy “középsúlyú” biztosító, az AXA Colonia szorít magának lassacskán egyre nagyobb helyet.
Ez az üzletág – a vagyon- és gépjármű-biztosítások – egyébként az inflációt éppen hogy meghaladó mértékben bővült. A társaságok itt kevés kitörési pontok látnak, egyikük-másikuk szerint reménykeltő elsősorban a balesetbiztosítás, azon belül is az utazási biztosítás lehet.
A nem-életbiztosítások állományában továbbra is a gépjárműveké a legnagyobb szelet. A kötelező felelősségbiztosítás díjliberalizációs folyamatának második évében beteljesedtek a felügyeleti várakozások: a társaságok mértéktartóan éltek a lehetőségeikkel. Erre az évre nagyjából kirajzolódott, hogy a díjak fokozatos felszabadítása nem rendezi át alapjaiban a piacot, a részesedések tartósak, még akkor is, ha új cégek kacsingatnak erre a piacra. Tavaly a pénzügyminiszter által meghirdetett centrumdíjtól ezen üzletág hét biztosítója és egy egyesülete 10 százalékkal térhetett el föl s le egyaránt, ám e szélsőségeket a társaságok nem használták ki (ahogy az első évben, és a négy lépcsős liberalizáció utolsó előtti fázisában, 2000-ben sem). Mindezek alapján továbbra is az az előrejelzés él, hogy az idén, amikor a társaságok immár minden központi korlát nélkül maguk szabhatják következő évi díjaikat, a cégek az eddigihez hasonló önfegyelmet tanúsítanak. Azaz kevéssé valószínű, hogy ez esetben ragadós volna az osztrák és a német példa, ahol is a teljes liberalizáció egy erősen lefelé tartó díjspirált indított hosszú útjára – kezdetben elszabadult és aztán nehezen konszolidálódott a piac.
Mindenesetre 1999-ben ebben az üzletágban továbbra is a veszteségeikből szerettek volna kilábalni a társaságok, kevés sikerrel. Mindössze a két legnagyobb állománnyal bíró cég – az előző évinél hajszálnyival kisebb, közel 52 százalékos piaci részesedéssel rendelkező Hungária, és az egyesülés nyomán mintegy 22 százalékos hányaddal ezen a téren is a 2. helyre avanzsált Generali-Providencia számolt be nyereségről. Ezzel együtt ezen cégek mérlege is a korábbi évek kumulált veszteségétől terhes: több százmillió forint vár leírásra. Összességében a piac tavalyi eredménye lényegében nullszaldós, mert a 427 millió forintos veszteség elenyészőnek tekinthető az egyéb számok mellett. Ennek hátterében egyfelől a korábbinál mérsékeltebb díjbevétel-növekedés áll, amit a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) a centrumdíj-emelés csökkenésével és a biztosítók között éleződő díjversennyel magyaráz. Másfelől pedig a kárráfordítások jobban, nagyjából az inflációval azonos ütemben gyarapodtak, amit az üzletág tartalékának befektetési eredménye sem volt képes ellensúlyozni.
A siker az életbiztosításokhoz, azon belül a befektetésekhez kötött termékhez, a unit-linked konstrukcióhoz kötődik. Jóllehet az első ilyen biztosítás 1997-ben jelent meg a hazai piacon, az ebben a termékben rejlő növekedési potenciál valójában tavaly mutatkozott meg. Egyetlen esztendő alatt megduplázta részét az életbiztosítások állományában, és 1999-et 5,6 százalékos hányaddal zárta. A jó kezdést követő hatodik hónap végén pedig már nem egy biztosító díjbevételének nagyobbik részét e termék révén gyűjti. Ez a tény egyúttal kiélezi a unit-linked biztosítással kapcsolatos vélekedéseket. Abban valamennyi társaság egyetért – még az ezt a konstrukciót nem kínáló cégek is -, hogy ez a következő évek slágere, nincs olyan kezdeményezés, nyugati “találmány” a láthatáron, ami eséllyel vehetné fel vele a versenyt. A vegyes – azaz halálesetre és a tartam végének elérésére, azaz megtakarításra egyaránt szóló – biztosítások pedig képtelenek hasonló tempóban növekedni, noha 1999 végén a szerződéseknek még több mint a négyötöde ilyen volt. Abban viszont már nagyon is eltérnek a vélemények, hogy mi várható e terméktől. A konstrukciók egyrészt nagyon különböznek egymástól abban, hogy mennyire erős biztosítási elemmel vannak felvértezve. Másrészt a biztosítók is eltérnek abban, hogy folyamatos vagy egyszeri díjas szerződések kötését szorgalmazzák. Az utóbbiból – amikor az ügyfél a megtakarított pénzét teszi befektetési alapként a biztosításba – hirtelen nagy állományok gyűjthetők, ám a szerződések és a díjbevételek további alakulásának prognózisához mit sem segítenek. Így a szerződéseik számát gyorsan gyarapító társaságok, mint az OTP Garancia vagy az ABN Amro is jutalékrendszerük átalakításával mindinkább arra törekszik, hogy a magasabb profittartalmú folyamatos díjas unit-linked biztosítást kössék az ügynökeik.
