Minden pénzem odalett. Nem hallani a hangomat, mert nagyon szomorú vagyok. Nem tudok mit kezdeni ezzel az egésszel, otthon ülök egész nap, és szomorkodom. Szomorú vagyok, vagy ezt már mondtam? Nem vagyok mérges, nem, magyar vagyok, nem mérges. A magyar ember inkább szomorú, mérgét használni nem tudja. Nincs dühe, keserűsége van neki. Eszembe nem jutott például, hogy megkeressek még pár embert, akik mindenüket elvesztették, hogy együtt felgyújtsunk valamit. Nem. Ez düh, nem szomorúság. És ki látott már szomorú gyújtogatót? Gyújtogatni csak dühvel lehet. Vagyunk úgy huszonnyolcezren, mondják az okos emberek a tévében, sokat nézem azóta a tévét és sokat szomorkodom. Mindenem odalett. Hallottam egy nénit a tévében, aki az édesanyjáról beszélt, nagyon idős az ő édesanyja és harminc éve gyűjtötte a pénzt az unokáknak, hogy majd az unokáknak jobb legyen, ha már neki nem volt annyira jó, de most elvesztette a pénzét, és most ő is szomorú. Eddig sem bánta volna nagyon, ha megismerkedik a halállal, de most aztán nyomós oka van távozni. Állítólag annyit sem mondott, hogy a csudába. Megszokta már. Mink is megszoktuk. Anyámtól is elvettek mindent, nagyanyámtól is elvettek mindent, csonka ország, hát kell-e mondanom? Mink már megszoktuk ezt. Hogy elveszik azt, ami a miénk. Megtanultuk, hogy nem szabad idegeskedni emiatt. A dühünket és keserűségünket a hétköznapokban szórjuk szét, mint a vetőmagot. Gyújtogatás helyett inkább kisebb adag mérgeket csorgatunk a körülöttünk élők poharaiba. Beosztjuk mi a gyűlöletet, haragot, azt a sok mérget. Minden pénzem odalett, de eszemben sincs mérgelődni emiatt. Inkább csak szomorkodom. Mivel nem szeretek és nem tudok élni, ezért inkább gyűjtögettem a pénzt. Egész életemben gyűjtögettem a pénzt, hogy majd jó lesz valakinek. Most elvesztettem a pénzt, de nem zavar különösebben, mert nem szeretek élni. Nem tudok élni. Ha szeretnék és tudnék élni, akkor most nagyon mérges lennék, hogy elvették az életemet. A múltamat és a jövőmet. De nincs múltam és nincs jövőm, mert nem tudok élni. Így aztán dühös sem lehetek. Várom a víg esztendőt, olyasmi az, mint a délibáb, ott van az, lehet bandukolni felé nagy kíváncsisággal, de nem érjük el sohasem. Nem baj. Várni jó. Szomorkodni is jó. Az embert olyankor megsajnálják, szeretik, gondoskodnak róla. Keresem hát az olyan magyar embereket, akik szintén elvesztették mindenüket. Össze kéne fognunk. Átjöhetnének hozzám, hogy magunkra gyújtsuk a házamat. Ebben az egyben benne lennék. Mert egyébként az erőszakot nem szeretem. Félek attól is. Félek, hogy még bajom esik. Igaz ugyan, hogy kiraboltak egyszer, kétszer, háromszor, és végül mindenemet elvették, de ez a félelem odabent, ez valahogy erősebb, mint a dühöm. Mint mondtam, nincs is nekem dühöm. Talán az is lehet, hogy egy nyomorult vagyok. Hogy azok vagyunk mindannyian. Ezért gondoltam, hogy gyújtsuk magunkra a házat. Az a ház az enyém. Nem akarom elveszíteni. Nem akarom, hogy elvegyék. Gyűljünk össze idebent, nézzünk egy kis tévét, énekeljünk el pár szomorú nótát, szeressük egymást, aztán gyújtsuk magunkra az egészet a francba. Egyszer az életben, próbáljunk már meg a sarkunkra állni és azt mondani, hogy elég volt, hogy nem! Az uramnak úgyis van biztosítása. A ház miatt nem kell aggódnotok.
Anyámtól is elvettek mindent, nagyanyámtól is elvettek mindent, csonka ország, hát kell-e mondanom? Mink már megszoktuk ezt.
Ajánlott videó
- 13:22 Bódis Kriszta hivatalosan is felveszi az alkotói nevét
- 13:05 Zelenszkij nem megy Moszkvába – inkább Putyin jöjjön Kijevbe
- 13:00 „Nem árulók gyülekezete volt” – az érdi Fidesz exelnöke a szervezet feloszlatásáról
- 12:59 640 milliárd forintnak megfelelő összeget költött az Apple, ez lehet a cég egyik legnagyobb befektetése
- 12:52 Hegedűs Zsolt: 15 pszichiáter felmondása nem konfliktus, hanem válság
- 12:43 238 millió forintért rendelt új autókat a Porsche Hungáriától a Sándor-palota
- 12:40 Nem követte el a bűncselekményt – állítja a Pacsán élő német művész házaspárt leszúró férfi
- 12:40 Gáspár Evelin elmondta, hogyan károsította meg milliókkal az egyik exe
- 12:30 Magyar Péter-díjas zenészként konferálták fel Takáts Tamást a Hír Tv-n
- 12:28 Ezért vonult vissza a színészettől Michael J. Fox 2020-ban
- 12:22 Félbe kellett szakítani a versenyt, mert Lindsey Vonn akkorát bukott, hogy a védőhálóból is alig tudott kimászni
- 12:17 Veszélyes kínai űrszemét halad ma el Európa fölött
- 12:09 A panamai legfelsőbb bíróság megsemmisítette a Panama-csatornát üzemeltető hongkongi cég koncessziós szerződését
- 12:00 Szentkirályi Alexandra A Bridgerton családról: Woke szar
- 11:57 Ez lett a repülőrajtból: 0,3 százalékkal nőtt tavaly a GDP
- 08:49 Szerbia bevezeti a kötelező katonai szolgálatot
- 09:13 A Balaton közepére építene éttermekkel teli úszó szigetet Tóth Ildikó, a Cápák között befektetője
- 09:34 444: egy XIII. kerületi irodában gyártja a „legbelső kör” a fideszes kamuprofilokat
- 07:34 Orbán Viktor: Ha nincsenek új rendőrviccek, az mindig mutat valamit
- 09:07 1949 óta egyszer sem született olyan kevés gyerek Magyarországon, mint 2025-ben
- 09:59 Lázár János: A cigány lakosság túl okos ahhoz, hogy bedőljön Magyar olcsó politikai mutatványainak
- 10:01 Kapitány István: Magyar Péter a csapatkapitány
- 11:01 Bombariadó van több Hajdú-Bihar vármegyei iskolában
- 10:40 Jeges január – így ünnepelték a Balatonon a csúcshideget
- 07:46 „Komolytalan hülyeség” – Lattmann Tamás a Béketanácsról
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
