Egy felmérés szerint a magyarok 70 százalékánál jelentkezik valamilyen alvászavar, és az érintetteknek mintegy egyharmada folyamatosan szenved a rossz alvás vagy az álmatlanság kellemetlen tüneteitől.
Szász Máté biológus a hvg.hu Kösz, jól podcastjában beszélt arról, hogy az alvászavarral kapcsolatban számos tévhit tartja magát a köztudatban.
Ő azt tanácsolja, egyfelől ajánlatos jól átszellőztetett és hűvösebb, 18-19 fokos szobában aludni, azon egyszerű oknál fogva, hogy kevesebb oxigén és magasabb szén-dioxid-szint mellett kevésbé lesz kielégítő az alvás, és könnyen nyomottan, fejfájással ébredhetünk. Másrészt pedig nagyon fontos, hogy elalvás előtt már ne stimuláljuk az agyunkat tévézéssel vagy a telefonunk scrollozásával.
Nekem senki ne mondja azt, hogy alvászavarai vannak, amikor este tévézik vagy internetezik. Próbáld ki azt, hogy lefekvés előtt két-három órával már nem telefonozol, inkább olvass papíralapú könyvet, beszélgess a barátaiddal, vagy a feleségeddel/férjeddel, simogasd meg a kutyádat, utána menj el lefeküdni aludni. Tökéletesen működik, én így élek most, és megszűntek az alvászavaraim
– mondta a szakértő, aki azt is elmagyarázta, miért olyan ártalmas az alvásra a lefekvés előtti képernyőzés.
Noha az agyunk folyamatosan kapja az ingereket, éjszaka, amikor nincs szükségünk a tapintásra, hallásra vagy szaglásra, megpróbálja kikapcsolni ezeket a jelzéseket. „A szervezetünk azonban úgy van kitalálva, hogy vészhelyzet esetén az agytörzsünkben lévő idegsejtállomány kiélesíti az összes érzékszervünket; például ha éjszaka csak bambulunk és megreccsen parketta, abban a pillanatban hirtelen hallunk, látunk és érzékelünk mindent, ez a reakció a túlélésünk kulcsa. Az agyunk ugyanakkor nem tudja megkülönböztetni a valós és a szimulált veszélyeket, így amikor éjszaka nézed a jó kis krimit, horrort, vagy jön a cápa, akkor folyamatosan agitálod a szervezetednek ezt a vészreakcióját, ez kiélesíti az érzékszerveidet, és egy alarmírozott helyzetbe helyez. (…) Képzeld el, hogy úszol a tengerben, üldöz a nagy fehér cápa, majd amikor kiérsz a partra, elheversz a homokban, hogy akkor most szunya. Nyilván nem fog összejönni” – mondja Szász Máté, aki szerint valami hasonlóval próbálkozunk, amikor a laptopot hirtelen lecsukva a következő pillanatban megpróbálunk elaludni.
Nem járunk jobban a telefonunk pörgetésével sem, ami egyrészt a kék fény miatt rombolja az alvásminőséget, de a szakember szerint az a pszichés hatás is igencsak hátrányos, hogy miközben folyamatosan izgatjuk a képzeletüket, az így keltett vágyak nem tudnak manifesztálódni.