Otthon

100 ezer forintot érő gyerekkönyvek lapulhatnak a polcainkon

Getty Images
Getty Images

Egyes ritka könyvek ára az egekbe szökik az antikváriumokban és az online piactereken, majd egyik pillanatról a másikra drasztikusan csökken, írja a Pénzcentrum.

A gyerekkönyvek esetében is megfigyelhető ez a trend. A lap megkeresésére egy antikvárius szakértő arról beszélt, hogy a jelenség hátterében az áll: számos megszűnő kiadónál előfordul, hogy ott ragadnak szerzői vagy kiadási jogok, vagy éppen jogvita áll fenn, mint például az Anna, Peti, Gergő című népszerű sorozat esetében. Így ezek jórészt egyáltalán nem jelennek meg újra, vagy csak átdolgozott formában.

Példaként említette még az Egmont által gondozott Walt Disney Aranykönyvtár köteteit, melyek méregdrága árakat produkálnak. Nem ritkán csak 100 ezer forint feletti áron érhetők el ezek a könyvek, sokan pedig meg is vásárolják őket ennyiért.

Meg kellene találni egy józan egyensúlyt, ami felé azért sok antikvárius és kereskedő részéről van is törekvés. Szóval 20–50–70.000 Ft-os árakon kelnek el a ritkább kötetei a sorozatnak, egészen addig, míg valaki meg nem szerzi a jogokat és újra meg nem jelenik

– fogalmazott a szakember.

Hozzátette, hogy a szakmában kézzelfoghatóvá válik mai társadalomra oly jellemző „most akarom”; „jár nekem” érzület, gondolkodásmód. És ez bizony megdöbbentő néha: többet ér egy 20 éves Disney-mesekönyv, mint Széchenyi Hitelének első kiadása.

Kapcsolódó
Le kell-e zuhanyozni fürdés után?
Két táborra oszlanak a válaszadók. De mi az igazság?

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik