Otthon

Ebben az esetben égethető el a zöld hulladék

Getty Images
Getty Images

A kertes házak udvarán nemcsak ősszel, de tavasszal, a metszések után is halomban állhat a zöld hulladék. Sokan egyszerűen alágyújtanak és elégetik. Ennek azonban számos negatív hatása van, településenként eltérő, hogy engedélyezik-e a tűzgyújtást.

A Hello Vidék cikke szerint elvileg 2021. január 1-jétől a zöld hulladék égetése országosan tilos (környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény). A törvénykezés azonban a települések vezetésének ad egy kiskaput: a 1995. évi LIII. törvény 48. § (4) bekezdés b) pontja alapján az önkormányzatok– amennyiben azt szükségesnek tartják – helyi rendeletben szabályozhatják az avar és a kerti hulladék égetését.

Ha valaki tehát saját kertjében vagy a telkén az összegyűjtött száraz növényeket el szeretné égetni, azt csak akkor teheti meg, ha az adott településnek van erről szóló önkormányzati rendelete, írják.

Az már a KÖTHÁLÓ felméréséből derült ki, hogy ez egyáltalán nem általános. Például Pest megyében 17 településen egész évben tilos az égetés (Budakalász, Budapest, Csömör, Galgahévíz, Gyál, Gyömrő, Ipolydamásd, Kóspallag, Nagybörzsöny, Nagykovácsi, Nagykőrös, Pilisszántó, Százhalombatta, Tárnok, Törökbálint, Vácszentlászló, Vecsés) míg két település rendkívüli szigort alkalmaz, Csőváron négy, Tökön három előre meghatározott napon lehet kerti hulladékot égetni.

Az a magánszemély, aki tiltott helyen vagy időszakban égeti el a kerti hulladékát, legfeljebb 100 ezer forintos bírsággal büntethető. Az eljáró hatóság az illetékes járási hivatal hatósági osztálya.

Kósa Dániel kertészmérnök a lap megkeresésére elmondta, a lehullott leveleket, lenyesett ágakat, vagy hajtásokat égetés helyett komposztálhatjuk is. Ehhez jelöljünk ki egy sarkot vagy egy alkalmas eldugott helyet a kertben, ahol nem csak ezeket, hanem a nyáron lenyírt gyepet, konyhai bio hulladékot is gyűjthetjük itt, és ebből pár év alatt kiváló tápanyagforrás lesz a növényeknek.

Kapcsolódó
Ez a mutatós szobanövény teljesen igénytelen
Alig kell öntözni, mégis a lakás dísze lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik