Élő Otthon

Zelenszkij: Meg lehet állítani Oroszországot

Toms Kalnins / MTI / EPA
Toms Kalnins / MTI / EPA

A háború keddi történéseit itt tudja visszaolvasni.

Ukrán képviselő: legalább huszonöt ukrán újságírót tartanak fogva Oroszországban

Legalább 25 ukrán újságírót tartanak fogva jelenleg Oroszországban – hozta nyilvánosságra szerdán Jaroszlav Jurcsisin, az ukrán parlament szólásszabadsággal foglalkozó bizottságának elnöke.

A képviselő hangsúlyozta, hogy a civilizált hadviselés szabályai szerint eleve nem lett volna szabad elfogni újságírókat, mert ők civilek, akik nem vesznek részt harci cselekményekben. Hangsúlyozta, hogy bizottsági elnöki munkájának egyik prioritása az újságírók jogainak védelme. Szerinte egyfelől szükséges a nemzetközi közösség lehető legnagyobb mértékű bevonása az újságírók szabadon bocsátására tett erőfeszítésekbe, másfelől a megfigyelő szervezetekkel és az újságírói szövetségekkel közösen elő kell készíteni a felelősségre vonás lehetőségét a nemzetközi bíróságokon a szólásszabadság és az újságírók ellen elkövetett bűncselekményekért.

Jurcsisin ugyanakkor megjegyezte: sajnos, nemcsak Oroszország akadályozza az újságírókat abban, hogy minőségi munkát végezzenek.

Ukrajnában csaknem nyolcvan százalékkal esett vissza az újságírók elleni bűncselekmények miatt indított nyomozások száma 2022-ben 2021-hez képest. Mindent meg lehet magyarázni a háborúval, de nekünk mint az európai közösséghez csatlakozó országnak, amelynek a szólásszabadság az egyik fő értéke, ezt semmiképpen nem szabad megengednünk

– szögezte le. Elmondta, hogy ebben a kérdésben a parlamenti bizottság már konzultációkat kezdett az ukrán belügyminisztériummal, és hamarosan felveszik a kapcsolatot az országos rendőrséggel és a főügyészséggel is.

A bizottságban meghallgatásokat fogunk tartani olyan esetek kivizsgálásáról, amelyekben akadályozták újságírók munkáját. Most 2023-ra várunk adatokat, hogy a tényleges aktuális információkról beszélhessünk

– tette hozzá Jurcsisin. (MTI)

Zelenszkij szerint Oroszországot meg lehet állítani

„Bebizonyítottuk, hogy Oroszországot meg lehet állítani. Be kell bizonyítanunk azt is, hogy képesek vagyunk az igazságos béke megkötésére” – mondta Volodimir Zelenszkij egy vilniusi sajtótájékoztatón. Az ukrán elnök szerdán érkezett Litvániába,  ezzel megkezdve az Ukrajnával szoros szövetségben álló balti országokba szervezett, előre be nem jelentett körútját.

Zelenszkij Ukrajna és Litvánia együttműködésének fontosságáról is beszélt, mondván, ez szükséges ahhoz, hogy a két ország „ne legyen a földrajz túsza, és ne hagyja, hogy Oroszország lerombolja a két országot.

„Együtt kell meghatároznunk, hogy ez az év milyen döntéseket hoz számunkra. Ezeknek a szabadságunkat szolgáló döntéseknek kell lenniük” – mondta.

Zelenszkij kifejezte azon óhaját, hogy „szövetséges országok” az idei NATO-csúcson fellépjenek Ukrajna NATO-tagságával kapcsolatban, és hozzátette, 2024 döntő jelentőségű lesz Ukrajna és szövetségesei számára.

Arról is beszélt, hogy Ukrajna legnagyobb hiányossága, hogy nincs modern légvédeleme.

(Guardian)

Kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt tartóztattak le egy amerikai állampolgárt Oroszországban

Kábítószer-kereskedelemmel vádolnak egy amerikai férfit Oroszországban, akivel együtt már három amerikairól tudunk, akit az ukrajnai háború óta vettek őrizetbe a moszkvai hatóságok.

Az orosz Mash híroldal szerint Robert Romanov Woodland január 5-én került letartóztatásba, ha bűnösnek találják, akár húsz évet is kaphat. A Moszkva északi elővárosának számító Osztankino kerületi bírósága szombaton úgy döntött, hogy Woodlandet március 5-ig őrizetben tartják illegális kábítószerek nagy mennyiségben történő előállítására és értékesítésére tett kísérlet miatt.

Tavaly márciusban a Wall Street Journal moszkvai irodájának vezetőjét is őrizetbe vette az FSZB Jekatyerinburgban. Evan Gershkovichot kémkedéssel vádolják, a férfi mindent tagad.

(The Guardian)

Váratlanul Litvániába utazott Zelenszkij

Váratlanul Vilniusba utazott Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, írja a Reuters. A lap úgy tudja, az államfő ezután meglátogatja a többi NATO-szövetséges balti államot, Lettországot és Észtországot is.

Zelenzkij érkezéséről Simonas Bartkus, a Lithuanian Airports vezérigazgatója osztott meg képet az X-en.

Orosz internetszolgáltatót ért ukrán kibertámadás

Az ukrán Blackjack hackercsoport, amely vélhetően kapcsolatban áll az Ukrán Biztonsági Szolgálattal (SBU), kibertámadást hajtott végre az orosz M9 Telecom internetszolgáltató ellen, írja az Ukrinformra hivatkozva a Kyiv Independent.

Országszerte internet- és hálózati kiesésekről érkeznek jelentések, valamint a légiriadókkal kapcsolatban is problémákról számoltak be.

Az ukrán támadás tönkretette a szolgáltató szervereit, és állítólag 20 terabájt adatot törölt, melyek között a megtámadott cég szerint a fióktelepek honlapjai, a levelezőszerver és a kibervédelmi szolgáltatások is szerepeltek.

Az ukrán titkosszolgálat idáig nem kommentálta a támadást.

Mint ismert decemberben orosz hackerek intéztek kibertámadást az egyik legnagyobb ukrán távközlési vállalat, a Kyivstar ellen, miután 24 millió ember számára váltak elérhetetlenné a cég szolgáltatásai. A mostani támadást erre válaszul hajthatta végre az ukrán hackercsoport.

Olvasói sztorik