Otthon

A magyar lakosság 40 százaléka tart házőrző kutyát

Guard dog.
Guard dog.

A 30-59 éves magyar lakosság 83 százaléka lakásbiztosítással védi otthonát a balesetektől, káreseményektől – közölte a K&H Csoport MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében.

A társaság idei harmadik negyedévben készített felmérésének eredményeit ismertetve idézték Kaszab Attilát, a K&H Biztosító vezérigazgató helyettesét és nem-életbiztosítási üzletágának vezetőjét, aki kiemelte: a magas és közepes jövedelműek 89 és 87 százalékának van lakásbiztosítása, ugyanakkor az alacsony jövedelmi kategóriába tartozóknál is 69 százalék ez az arány.

Hozzátette: a saját lakásban élők 88 százaléka védi biztosítással a lakását. Ugyanakkor akik nem saját ingatlanban élnek, csak 69 százalékban kötöttek lakásbiztosítást, a bérleményben élők pedig csak 56 százalékban.

Emellett a megkérdezettek 64 százaléka a szomszédokkal összefogva figyeli egymás ingatlanait, 47 százalékuk pedig biztonsági ajtókkal, ablakokkal szerelte fel lakását. Utóbbiak aránya egyébként jelentősen nőtt a tavalyi és tavalyelőtti 41 valamint 38 százalékhoz képest. A házőrző kutyák aránya évek óta valamivel 40 százalék felett van a kutatás szerint.

Tűz- és füstjelzőt az előző évekhez hasonlóan csak a megkérdezettek 17 százaléka szereltetett fel ingatlanjában, és saját tűzoltó készüléket is a korábbi évekkel azonos arányban a megkérdezettek több mint negyede említett idén – áll a közleményben.

Kapcsolódó
Végezni akart egy csótánnyal, berobbant a japán férfi lakása
A szerencsétlenül járt férfi könnyebb sérülésekkel megúszta a balesetet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik