Otthon

Budapesten az idén aláírt adásvételi szerződések töredéke szólt új ingatlanra

MTVA/Bizományosi: Faludi Imre
MTVA/Bizományosi: Faludi Imre

Az idén aláírt adásvételi szerződések mindössze 6 százalékával vásároltak új ingatlant a fővárosban, ahol a tranzakciók 53 százalékát az 1873-ban létrejött egységes Budapest fennállásának első száz évében épített épületek lakásai tették ki – közölte a Duna House szerdán az MTI-vel, a főváros fennállásának 150. évfordulójára, saját adatai alapján készített elemzésében.

Új ingatlanokat az ingatlanközvetítő ügyfelei zömében Újbuda, a XIII. kerület, valamint a kedvezményes négyzetméterárakat kínáló, XVIII. kerület projektjei közül választottak, utóbbinál átlagosan 775 ezer forintos négyzetméteráron is tudtak vásárolni.

Visszafelé haladva az időben, a 2023-ban kötött adásvételek 13 százalékát fedik le a 2000 után épült ingatlanok, amelyek közül a legtöbb lakást a XIII. kerületben értékesítették, átlagosan 1,2 millió forintos négyzetméteráron.

Az 1973 után épült ingatlanok 27 százalékban szerepeltek az eladások között, a legtöbb ilyen korú ingatlan a XVIII. kerületben kelt el, átlagosan 546 ezer forintos áron négyzetméterenként.

A főként régi bérházak lakásai közül a befektetők által is kedvelt Erzsébetvárosban és Terézvárosban talált tulajdonosra a legtöbb, a VII. kerületben 885 ezer forintos, a VI. kerületben 1 millió forint feletti átlagos négyzetméteráron. A harmadik legtöbb ilyen korú ingatlan a XIII. kerületben cserélt gazdát, amelyekért 891 ezer forintos átlagos négyzetméterárat fizettek a vásárlók.

A legidősebb épületet, ahol sikeres adásvétel történt, 1818-ban kezdték építeni, a volt Tigris Szálló Pest egyik legelegánsabb szállójaként működött, amelyet később bérházzá alakították.

Az idei év másik különlegessége az ingatlanpiaci kínálatban a magyar Disney kastély, az 1896-ban épült László-villa volt, amit szintén értékesítettek.

A közlemény idézte Benedikt Károlyt, a Duna House PR- és elemzési vezetőjét, aki elmondta, hogy a gazdasági helyzet és a hitelezési nehézségek miatt a vásárlók döntéseit az idén egyre inkább a saját pénztárcájuk adta lehetőségek irányítják, így a további áremelkedés miatt jelentősen csökkent az újépítésű projektek lakásai iránti érdeklődés.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik