Otthon

Megosztott pár képet a lakásfelújításról egy norvég nő, kapott érte hideget-meleget

A TikTokon mutatott pár előtte-utána fotót a lakásfelújításról egy norvég nő, de finoman szólva sem ilyen fogadtatásra számított, írja a Business Insider.

Emma Ganzarain másfél éve költözött be jelenlegi párja otthonába. Elmondása szerint a barátja akart némi változtatást a lakáson, de nem igazán rajong a lakberendezését, így a 26 éves nő boldogan vállalta el a feladatot, a közös ötleteik alapján.

Mostanáig a nappalit, a konyhát és padlót varázsolták ujjá, ezekről töltött fel képeket a közösségi oldalára. Hirtelen nagyon felkapottá is vált, lassan már tízmillió megtekintésnél jár a fotókból álló videó, amit itt tudsz megnézni.

Ugyan sokan gratuláltak is nekik, voltak, akik páros lábbal beleszálltak a nőbe. Egy kommentelő azt írta,

az ő lelke már nincs benne ebben a térben. Ne akard magadhoz láncolni a férfit, szeresd őt azért, amilyen, és úgy, ahogy ő akar dekorálni.

Ezzel a hozzászólással némileg meglepő módon rengetegen egyetértettek, mostanáig már közel 200 ezer lájkot kapott.

Ganzarain arra gyanakszik, hogy azért kezdett futótűzként terjedni a videója, mert kísérőszövegnek azt írta hozzá: „minden férfinek szüksége van egy nőre az életében.” Ezzel szerinte sokakat megbánthatott, de azért választotta ezt a szöveget, mert a barátjával azzal viccelődtek, hogy „női érintésre” volt szüksége a lakásnak.

Úgy érzi, a felhasználók, akik támadni kezdték őt, azt hiszik, hogy a párját teljesen kihagyta a lakásfelújításból, ami szerinte félreértés. A munkájukra mindenesetre büszke, de a negatív kommentáradat meglepte.

Az ingatlan egyébként ilyen jelen állapotában:

@emmaganzarain Svarer @Lele Do you honestly prefer the before? I loooove the after will add more colors but the base is like a fresh canvas #renovation #inspo #interior #cleangirlaesthetic #pinterest #transformation #scandistyle #oslo #herringbone ♬ miro – berlioz

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik