Otthon

Szökött kígyó bújt meg az alvó nő ágyában

wikimedia commons
wikimedia commons

Gyorsan bejárta az ír sajtót annak a kaliforniai királysiklónak a története, mely néhány napja Dublinban szökött meg gazdájától, és egy közeli lakásban keresett menedéket – ráadásul nem is akárhol.

A kígyót a szomszédos házban élő hölgy fedezte fel, amikor az állat összegömbölyödve az ágyában pihent meg mellette.

A nő nem esett pánikba, takarót dobott rá, majd táskába tette, és elvitte egy közeli állatkereskedésbe. A sztori gyorsan az újságok címlapjára került, az Irish Mirrorban megjelent fotóból pedig a gazdája rövid időn belül beazonosította eltűnt királysiklóját.

Nagy hibát követtem el. Megetettem, de nem zártam be rendesen a ketrecet. Amikor pár perccel később visszamentem a ketrechez, hűlt helyét találtam. Soha nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan megszökik. Az eltűnés tényét jelentettem az illetékes hatóságnak, hiszen a kaliforniai királysikló tartása feltételekhez kötött

– nyilatkozta az állattartó.

Könnyű kezelhetősége és széles színváltozata miatt a kaliforniai királysikló – mely nem mérges kígyó – az egyik legnépszerűbb fogságban tartott kígyó.

Augusztus óta azonban tartása korlátozott Írországban, ami azt jelenti, hogy az állatkereskedések nem árulhatják. Aki viszont a szigorítás bevezetése előtt már a fajta tulajdonosa volt, az megtarthatja házi kedvencét.

Ebből fakadóan a most megszökött kaliforniai királysikló tulajdonosának igazolnia kell, hogy az állat az övé, mert hivatalosan csak így kaphatja vissza.

Úgy tűnik, ennek nem lesz akadálya, a hatóságok segítőkészek, így az állattartó napokon belül újra gazdája lehet a szökött kígyónak.

Kapcsolódó
Kutyának hitte a teraszán fekvő állatot, de tévedett
Végül a közösségi média segítségével oldotta meg a rejtélyt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik