Otthon

Új nyertesei vannak a lakáspiacnak a népszámlálási adatok alapján

Getty Images
Getty Images

Átalakult az országos lakáspiac az elmúlt évtizedben. A lakónépesség a települések többségében csökkent, ezen belül a nagyvárosokban is kevesebben élnek, miközben a vonzáskörzetek népszerűbbek lettek – áll az ingatlan.com hivatalos népszámlálási adatokat feldolgozó elemzésében. Az ingatlanhirdetési portál 2970 település több mint 720 ezer eladó lakás- és házhirdetése alapján összevetette népességszám és a lakásárak változásait is.

A most megjelent hivatalos adatok nem jelentenek meglepetést. A 2010-es évek második felében látott tartós lakáspiaci élénkülés egyértelműen az agglomerációs településeknek kedvezett. A nagyvárosokból a magas lakásárak miatt sokan kiköltöztek az alacsonyabb árat képviselő agglomerációs településekre. A folyamatot felerősítette a koronavírus-járványhoz köthető karanténhatás, amelynek keretében a városi lakások helyett a kerttel rendelkező ingatlanok felé fordult a vevők egy része

– mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Hozzátette: a nyaralóövezetek, elsősorban a Balaton és a Velencei-tó környéke szintén az elmúlt évtized nyertesei közé sorolható.

Jelentős drágulás számos agglomerációs településen

Az országon belül elsősorban a fővárosi környékén látható az agglomerációs települések népszerűsége. Az ingatlan.com elemzése szerint a Budapest-közeli Nagytarcsán például a 67 százalékkal bővült a lakosság tíz év alatt, 2018-hoz képest pedig az átlagos négyzetméterárak 122 százalékkal 880 ezer forintra emelkedett. Nagykovácsiban 32 százalékkal laknak többen, ez is hozzájárult ahhoz, hogy az átlagos négyzetméterárak a településen 128 százalékkal emelkedjenek, így mára meghaladják az 1 millió forintos szintet. Érden a 12 százalékos népességgyarapodás következett be tíz év alatt, a lakóingatlanok átlagos négyzetméterárak pedig 2018-hoz képest 131 százalékkal közel 800 ezer forintra nőttek.

Szintén népszerűnek mondhatóan a győri vonzáskörzet települései. Győrújfaluban és Győrzámolyban például egyaránt közel 60 százalékkal nőtt a népesség 2011 óta, a lakóingatlanok átlagára pedig 153 és 99 százalékkal emelkedett az elmúlt öt évben. Ugyanez a forgatókönyv érvényesült a Pécs melletti Kozármislenyben, ahol több mint 300 százalékos ingatlandrágulás kísérte a település növekedését. A kecskeméti vonzáskörzethez tartozó Ballószögön pedig 29 százalékkal nőtt a népesség, az ingatlanok átlagára 165 százalékkal nőtt.

Bővülés és drágulás a nyaralóövezetekben

A Balaton mellett több település is népességgyarapodást ért el. Többek között Balatonrendes, ahol másfélszeresére nőtt a bejelentett lakosok száma tíz év alatt. 2018-hoz képest az eladásra kínált lakóingatlanok négyzetméterára 255 százalékkal emelkedett. Alsóörsön és Balatonalmádiban is több mint 10 százalékkal nőtt a népesség, a lakóingatlanok pedig öt év alatt 222 és 280 százalékkal drágultak.

Gárdony és Velence egyrészt a Velencei-tó közelsége miatt vált népszerűbbé, de a lakosságszám-bővülésben szerepet játszhat, hogy ezek a települések a tágabban vett fővárosi agglomeráció részét képezik, egyúttal a székesfehérvári vonzáskörzetnek a tagjai. Mindkét településen több mint 30 százalékos bővülést ért el a lakosságszám tekintetében. 2018-hoz képest az eladásra kínált lakóingatlanok ára pedig Velencén 105 százalékkal 805 ezer forintra, Gárdonyban pedig 136 százalékkal 771 ezer forintra nőttek.

Tovább erősödhetnek a kistelepülések a falusi csokkal

Balogh László elmondta, hogy az ingatlanpiaci lassulás ellenére az agglomerációs övezetek népszerűek maradhatnak. Az ott található ingatlanok értéke ugyanis továbbra is 20-30 százalékkal elmarad a nagyvárosi ingatlanok áraitól.

Az elkövetkező években leginkább a jó műszaki állapotú és korszerű fűtési rendszerrel rendelkező agglomerációs otthonok lesznek kelendőek

– tette hozzá. A szakember azt is kiemelte, hogy országszerte megfigyelhető bizonyos kistelepülések dinamikus lakosságszám növekedése.

Mivel ezek kivétel nélkül falusi csokos települések, így arra lehet számítani, hogy a támogatásnak köszönhetően a kistelepülések egy része is dinamikus népesség- és lakásárnövekedést érhet el a következő években

– fogalmazott az ingatlan.com szakértője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik