Otthon

Ingatlanpiac: meglepő települések a balatoni top 20-ban

MTI/Varga György
MTI/Varga György

Még mindig Siófok a legnépszerűbb település Somogy vármegye ingatlanvásárlásait tekintve. A Medián Közvélemény- és Piackutató Szolgáltató Kft. adatai szerint 1,1 millió forintot is meghaladta a somogyi városban a négyzetméterár és tavaly­hoz képest csaknem százötvennel több, összesen 2142 eladó ingatlant hirdettek meg, írja a sonline.hu.

Meglepő ugyanakkor, hogy egyre több kisebb település, például Ádánd, Kőröshegy, Balatonszabadi is szerepel az ingatlan.com top 20-as listáján.

Majdnem ugyanolyan előnyei vannak ezeknek a településeknek, viszont jóval olcsóbban lehet itt ingatlanhoz jutni, mint a balatoniakon

– mondta el Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

A Balaton-parti településeken millió­közeliek a négyzetméterárak, a környező falvakban ennek a fele. Korábban a part közelsége meghatározó volt, de most azt látni, hogy inkább autóba ülnek az ingatlantulajdonosok és pár perc utazás után mennek a strandra pihenni, sokan pedig innen ingáznak munkahelyükre.

Balogh László megjegyezte, a koronavírus-járvány hatással volt a balatoni ingatlanvásárlásokra, egyre több háttértelepülésen nőtt a beköltözők száma.

Azt tapasztaljuk, hogy az elmúlt három-négy évben csökkent az eladó ingatlanok száma a településen, ha van is meghirdetett ház, az gyorsan elkel. Egyre több fiatal családos költözik hozzánk. Azért is esik a választás Kőröshegyre, mert közel van az autópálya és sokan tudnak kényelmesen ingázni a munkahelyükre, akár a fővárosba

– mondta Marczali Tamás, Kőröshegy polgármestere..

Hosszú-Kanász Eszter, Balatonszabadi polgármestere pedig arról beszélt, gombamód nőnek ki a földből az új házak a település északi részén, több új utcát is nyitottak az elmúlt években.

Nemcsak fiatal párok, hanem az idősebb korosztály is szívesen költözik hozzánk. Van, aki azért választja Balatonszabadit, mert nyáron sokkal nyugodtabb, mint Siófok, és fontos szempont az is, hogy egy óra alatt az autópályán elérhető a főváros

– nyilatkozta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik