Otthon

Már virtuálisan is bejárható a Hild-villa

MTI Fotó: Mohai Balázs
MTI Fotó: Mohai Balázs

Hild József Budakeszi út 38. szám alatti egykori villája eddig csak rendezvények alkalmával volt látogatható, mostantól azonban már virtuálisan is megnyitja kapuit a közönség előtt.

A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének (MMA MMKI) virtuális sétája során végigjárható a földszint és az alagsor, de még a villa körüli kanyargós út is – olvasható a szervezet MTI-hez eljuttatott közleményében.

Az épületben helyiségről helyiségre lehet kalandozni, miközben információkat hallhatnak és olvashatnak az érdeklődők a villa történetéről.

A legfontosabb tudnivalók az egyes tárgyakhoz kapcsolódó információs boxokban kaptak helyet, amelyeket minden helyiségben külön hanganyag kísér és egészít ki, de igény szerint ez akár ki is kapcsolható. Az érdeklődők a villát virtuálisan végigjárva megismerkedhetnek az épület történetével, Hild József építészetével, a villa felújításának részleteivel, az egyes helyiségek funkcióival és a kutatóintézet munkájával.

Egy gombnyomással előhívható a villa kicsinyített alaprajza, amelynek segítségével bármelyik helyiségbe el lehet jutni egyetlen kattintással, de az is kiderül, hogyan nézett ki a budai helyvidék az 1830-as és az 1840-es években, amikor az 55 éves Hild József megtervezte és megépíttette saját maga számára az épületet.

Kiderül a programból az is, hogy a 2016-os felújítás milyen célból valósult meg, valamint, miként történt a villa belsőépítészeti kialakítása Kokas László és a Kokas Műterem tervei szerint.

A villa alagsorában található boltozatos szoba az egyetlen helyiség az épületen belül, amely teljes egészében fennmaradt Hild József eredeti tervei szerint, mivel egyik építész sem változtatott rajta a felújítások során. Ezt funkciója is tükrözi, hiszen a helyiségben egy emlékszoba kapott helyet a mester építészetét és életművét bemutató tárlattal együtt, amely eddig csak a rendezvények idején volt megtekinthető.

Most betekintést lehet nyerni ebbe a kis helyiségbe is, ahol minden fontos információt meg lehet találni a tárlatról. A kertet virtuálisan körbejárva az is kiderül, hogy mikor épült és mi célt szolgált a telken elhelyezkedő másik épület, a Svájci-lak, és miért éppen ebben a stílusban tervezték meg és újították fel.

A hanganyagok és a kiegészítő információk a magyar mellett angol nyelven is elérhetők. A séta az MMA MMKI honlapjáról mobiltelefonról és böngészőből is elindítható, és minden típusú eszközön megjeleníthető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik