Otthon

Árverezik a magyar Opel király luxuskastélyát

Getty Images
Getty Images

Kalapács alá kerül az egykori magyar Opel király, Ivanits József luxusvillája: a XVII. kerületi ingatlanért majdnem 700 millió forintot kérnek, írja a Pénzcentrum.

A lap emlékeztet, nem ez az első alkalom, hogy megpróbálják eladni a kastélyt, 2011-ben még 1,6 milliárd forintot szeretett volna kapni érte a tulajdonos. Ugyanakkor az önkormányzatnak még mindig több kifogása is van az ingatlannal kapcsolatban, amelyeket a leendő vevőnek kell rendeznie.

A 3900 négyzetméteres telken 2003 és 2009 között épült, 3 szinten összesen 1230 négyzetméter alapterületű, 8 szobás luxusvilla különleges, egyedi készítésű burkolatokkal, bútorokkal, 100 négyzetméteres terasszal, moziteremmel, billiárdteremmel, belső medencével, konditeremmel, borospincével, 340 nm-es teremgarázzsal és vendégházzal is rendelkezik.

A cikk szerint a mostani kikiáltási ár már csak azért is elég érdekes, mert 11 évvel ezelőtt Ivanitsék 1,6 milliárd forintért szerettek volna túladni az épületen. Ugyanakkor a mostani vevőnek meg kell még küzdenie az önkormányzattal is: ugyanis már 2011-ben is az volt a probléma, hogy a XVII. kerület visszakövetelte a telek egy jelentős hányadát, illetve a lakóház egy részét is, és akkoriban a melléképület bontására is határozatot adtak ki. Emellett a kerület szerint az ingatlan egy önkormányzati tulajdonú közparkot és egy hosszabb utcaszakaszt is bekebelezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik